Így várták az eredményeket a jelöltek

Akt.:
Így várták az eredményeket a jelöltek
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Minden párt háza táján nagy volt a várakozás az urnazárás után.


Dr. Szabó Tünde, a megye 1. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s jelöltje vasárnap a Hotel Korona dísztermében tartott szavazatváró összejövetelt. Ottjártunkkor, 21 óra előtt dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta: kiugróan magas volt a részvételi arány, de egyelőre nem tudni, hogy ez kinek is kedvez. – Egy biztos, a kis pártoknak semmiképp sem – latolgatta az esélyeket a városvezető, majd hozzátette: a magas részvétel jó az országnak és a demokráciának is.

Az összejövetelen jelen voltak a kampányban részt vett aktivisták is. – Kivettem a részem a kampányban, a mozgósításban, lejártam a lábam. Bízok a győzelemben – mondta a Jósavárosban élő Vass Zoltán.

Kovács István a piacnál standolt és szórólapozott is. – Úgy gondolom, ha ebben a választókerületben a Fidesz jelöltje nyer, abban nekünk is van egy kis részünk.

Bármi megtörténhet

A hagyományokhoz híven, Szabolcs-Szatmár-Beregben ezúttal sem szerveztek MSZP-s eredményváró bulit. A párt megyei vezetése az aktivistákkal a nyíregyházi irodában gyűlt össze; ottjártunkkor a szavazóköri delegáltak még javában dolgoztak. Az elmúlt hetek kampánytevékenysége miatti fáradtság és a feszültséggel teli várakozás érződött a levegőben. Mint mondták, a magas részvételi arány bárkinek kedvezhetett.

A jelenlévők a bizonytalanság közepette is a pozitívumokra koncentráltak: örültek, hogy csapattá kovácsolta őket a kihívás, kiemelték, hogy sok fiatal ment el szavazni, s egyetértettek abban: biztosan nem kell temetni a pártjukat.

Akadtak átszavazók is

Kissé fagyos volt a hangulat vasárnap 21 óra után a nyíregyházi Jegeskében, az 1. számú választókerület jobbikos jelöltjének szavazatváró összejövetelén. Lengyel Máté és segítői, illetve a párt szavazóköri delegáltjai feszülten figyelték az eredmények alakulását, közben megvitatták a szavazókörökben szerzett tapasztalataikat.

– A kiugróan magas részvételi aránynak örülünk, hiszen ez azt jelzi, hogy sikerült „felrázni”, mozgósítani, voksolásra buzdítani a szavazópolgárokat. Bár ebben a pillanatban még kevés az információnk, bízunk benne, hogy a Jobbik programjával szimpatizálók nem tétlenkedtek, ugyanakkor sajnálattal tapasztaltuk, hogy az elmúlt 4, illetve 8 év szomorú tapasztalatai felett sok esetben győzedelmeskedett a kormány propagandagyára, félelemkeltő és hazug kommunikációs hadjárata. Az ingadozó, bizonytalan szavazók egy része a Jobbik helyett inkább a szocialista képviselőjelöltre adta le a voksát, jó hír viszont, hogy listán megelőztük az MSZP-t – nyilatkozta Lengyel Máté.

A Fidesz nyíregyházi 2. OVK-ban induló országgyűlési képviselő-jelöltjének, dr. Vinnai Győzőnek a Hotel Centrálban várták a választási eredményeit. Az eseményen a választókörzet településeinek polgármesterei, nyíregyházi önkormányzati képviselők és a megyeszékhely alpolgármestere, dr. Ulrich Attila is jelen voltak. A képviselőjelölt a párt nyíregyházi irodáján tájékozódott az eredményekről este tíz órakor, a vendégek addig a közszolgálati televízió elemzéseit, a budapesti szavazókról szóló tudósításokat nézték.

A nyíregyházi 2-es választókerületben a választási portál hivatalos adatai szerint átlagos, 62, 40 százalékos volt a részvétel. Az elmúlt két ciklus sikerei alapján a párt szimpatizánsai a jelölt győzelmére számítottak, optimisták voltak. Volt, aki óvatosabban fogalmazott, hiszen nem tudták, hogy mit hoz a nem várt, országosan is kimagasló részvételi arány.

KM

Fotó: Sipeki Péter
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A 2018-as országgyűlési választásról élőben közvetítettünk portálunkon. [liveticker name="valasztas-2018-elo-tudositas-a-szabolcs-online-on"]








hirdetés