Illegális bevándorlás – A spanyol és a német kormány fokozott együttműködést szorgalmaz Afrikával

Madrid/Sanlúcar de Barrameda – Fokozott együttműködést szorgalmaz az afrikai országokkal a migrációs áramlás ellenőrzése érdekében Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Angela Merkel német kancellár, akik erről a dél-spanyolországi Sanlúcar de Barramedában szombaton tartott közös sajtótájékoztatójukon beszéltek.

“Nem csupán Afrikáról kell beszélnünk, hanem Afrikával kell beszélnünk” – fogalmazott Angela Merkel, aki kétnapos látogatásra érkezett a dél-európai országba.

Pedro Sánchez kifejtette: minél nagyobb a szakadék Európa és Afrika között a gazdasági, társadalmi fejlődés, valamint az emberi jogok védelmét, és a politikai stabilitást tekintve, “annál nagyobb lesz a Földközi-tengeren zajló dráma”.

Ezért az unió egyik fő feladata kell hogy legyen ennek a szakadéknak a csökkentése – tette hozzá.

A politikusok elsősorban a “határnak” számító Marokkóval és Tunéziával való párbeszédet és összefogást hangsúlyozták.

A spanyol miniszterelnök kitért rá: az Európai Bizottsággal tárgyalnak pénzügyi források felszabadításáról Marokkó számára, hogy az észak-afrikai ország határvédelme hatékonyabb legyen, és a csónakok az illegális bevándorlókkal ne indulhassanak útnak a tengeren.

“Hisszük, hogy csak együtt lehetünk erősek és győzhetjük le a kihívásokat” – jelentette ki a német kancellár.

Angela Merkel kiállt egy “igazságos” elosztási rendszer kialakítása mellett az EU-ba érkező menedékkérők számára, hangsúlyozva, hogy az nem csupán néhány ország feladata, hanem mindenkié.

Hozzátette: ennek új formáját egyelőre még nem találták meg.

A politikus azt is mondta, hogy véleménye szerint a jelenlegi dublini rendszer “nem működik”.

Kérdésre válaszolva kijelentette: harcolni kell a “rasszista tendenciák” ellen, amelyek minden uniós tagállamban észrevehetők.

A spanyol szocialista és a német keresztény konzervatív vezető találkozójának első napján lépett életbe az a megállapodás, amely alapján a Spanyolországban regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérőket visszaküldik a dél-európai országba.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legutóbbi adatai szerint Spanyolországban július végéig 23 500 menedékkérőt regisztráltak, így most a délnyugat-európai ország az Észak-Afrika felől az Európai Unióba irányuló migráció legfőbb célországa.

– MTI –








hirdetés