Sport

2013.03.26. 11:52

Két legyet egy csapásra

Rangadót nyert és a tabella élére ugrott az NB II-es kisvárdai kézilabdacsapat.

Rangadót nyert és a tabella élére ugrott az NB II-es kisvárdai kézilabdacsapat.Nem kérdés, a szabolcsi együttesek uralják a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportját. A tabella elitjét alkotó hatosfogatból öt gárda a „miénk” – egyes egyedül a negyedik Berettyóújfalu furakodott be közéjük. Így persze különös jelentőséggel bírt a vasárnapi KisvárdaTiszavasvári (26–24) összecsapás. A hazaiak két legyet ütöttek egy csapásra: győztek, egyben letaszították a tabella tetejéről aktuális ellenfelüket.

A tét rányomta bélyegét a megyei rangadóra: nem volt szép játék, mondjuk, erre aligha lehetett számítani – vélte Papp József, az élre szökkenő Kisvárda edzője. – Ez nem duma, nagyon jól felkészített ellenféllel találkoztunk, amellyel szemben az első félidőben nem találtunk „fogást”. A szünet után magabiztosabbá vált játékunk, védekezésünk olyannyira hatásosan működött, ami a vasvárit több hibára késztette. Sikerült két-három gólos előnyt kicsikarni, ezt pedig a végjátékban tartani tudtuk. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, nem csupán az erő volt velünk, a fiúk az eszüket is használták, meg is lett az eredménye.

Ami fix: a várdaiak nem ülhetnek babérjaikon, meglehetősen rázósnak ígérkező ütközeteket kell megvívniuk a folytatásban. Leginkább a megyei riválisok szerezhetnek meleg perceket a listavezetőnek.

A hét végén, a kezdés előtt az a szellem uralkodott az öltözőben, hogy ez a meccs is egy lépcsőfok céljaink elérése érdekében – jelezte Papp József, hogy a rivális legyűrése dacára nem ájultak el maguktól. – Nem szükséges a társaság egyik tagjának sem külön ecsetelni, hogy nagyon feladatok várnak még ránk otthon és idegenben egyaránt. Azt viszont leírhatja, nagyszerű közönségünk segítsége jelentős mértékben hozzájárult az értékes győzelem kiharcolásához, a hangulat a régi szép időket idézte.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!