Illegális bevándorlás – Bakondi: a határvédelem jogi oldalát akarja megerősíteni a kormány

Budapest – A határvédelem jogi oldalát akarja megerősíteni a kormány a kezdeményezett újabb szigorításokkal – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Bakondi György elmondta: a változtatás lényege, hogy azokat a határtól nyolc kilométeren belül feltartóztatott migránsokat, akikről nem bizonyítható be, hogy bűncselekmény elkövetésével – a kerítés megrongálásával – jutottak be Magyarországra, visszaszállítják a tranzitzónába, ahol benyújthatják menedékkérelmeiket. Kiemelte, hogy velük szemben nem büntető-, hanem csupán szabálysértési eljárást indítanának.

A belbiztonsági főtanácsadó közlése szerint a menedékkérelmek elbírálásának ideje nem változott, az továbbra is nagyjából 72 óra. Azokat, akik sem menekült-, sem oltalmazott státuszt nem kapnak, visszaküldik egy másik biztonságos országba.

Bakondi György a húsztagú rendőrkontingensről – amelyet Magyarország pénteken küldött Görögországba az európai uniós határrendészeti feladatok megerősítésére – azt mondta: tagjai bőséges gyakorlattal rendelkeznek ahhoz, hogy teljesíteni tudják küldetésüket.

– MTI –








hirdetés