Helyi közélet

2015.06.27. 10:57

Főhajtás a tiszabezdédi áldozat emléke előtt

Tiszabezdéd - Több százan vettek részt péntek délután Tiszabezdéden a hónap elején brutálisan megvert, majd pár nappal később sérüléseibe belehaló Varga Gyulára emlékező rendezvényen, amelyet a Jobbik szervezett.

Tiszabezdéd - Több százan vettek részt péntek délután Tiszabezdéden a hónap elején brutálisan megvert, majd pár nappal később sérüléseibe belehaló Varga Gyulára emlékező rendezvényen, amelyet a Jobbik szervezett.A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint a helybéli férfit a gyanú szerint egy 22 éves eperjeskei lakos bántalmazta. Az életveszélyes koponyasérüléssel kórházba vitt középkorú férfi június 12-én vesztette életét. A bántalmazót nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után elfogták a záhonyi rendőrök, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A sportpályáján lévő dobogóra elsőként Daku Attila Gyula független polgármester lépett. Elmondta: egy szál virággal érkezett gyászolni, amiatt az eset miatt, ami nemcsak Tiszabezdédet, hanem az egész környéket felborzolta. Bátorság kellett ahhoz, hogy ne mossák össze személyét semmilyen más üzenettel, de jelenlétével is azt szerette volna erősíteni, hogy ilyen gaztett többet ne fordulhasson elő.

Adorján Béla, a Jobbik megyei elnöke szerint nem kell hinni a belügyi statisztikáknak, hanem csak annak, ami körülvesz bennünket. Mint mondta, sokszor „két hét” telt már el, és meg kell emlékeznünk mindazokról, akik az „orbáni tehetetlenség” áldozatai.

Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere emlékeztetett, a szabolcsi városnak 9 évvel ezelőtt sajnos már el kellett szenvednie egy hasonló szörnyű, embertelen tettet, amikor Szögi Lajost bestiálisan meggyilkolták. Reményét fejezte ki, hogy Szögi gyilkosaihoz hasonlóan a tiszabezdédi Varga Gyula gyilkosai is a maximális büntetést fogják kapni.

Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy nem az első alkalom, amikor hasonló szomorú okból kell összegyűlni, de hozzátette, sajnos úgy néz ki, nem is az utolsó lesz. Jogi szempontból értékelte a tragédiát, ismertetve a jelenlévőkkel, hogy ezidő szerint egyetlen személyt vádolnak halált okozó testi sértéssel, és a támadás minden résztvevője szabadlábon védekezhet. Egyik esetben 2-8 közti szabadságvesztés fenyegeti a támadókat, amennyiben emberölésként értelmezik a védekezésre képtelen személy ütlegelését, akár 25 éves szabadságvesztés is születhet. Apáti István azt hangsúlyozta, hogy a Jobbik ügydöntő népszavazást szeretne a halálbüntetés visszaállításáról, valamint „elrettentő” börtönviszonyokat szeretnének kialakítani. „Amilyen börtönöket mi majd kialakítunk, oda nem lesz olyan raj bekerülni” – hangoztatta.

Végül Vona Gábor, a Jobbik elnöke lépett a pódiumra, aki azt mondta, azért jöttek el Tiszabezdédre, hogy lemossák a település nevéről a gyalázatot. Hangsúlyozta, nem a bőrszín ellen tiltakoznak, de arról „nem mi tehetünk, hogy az elkövetők cigány származásúak”. A pártelnök keserűséggel szólt arról, hogy „belekiabálják” a levegőbe bánatukat, de nem tudják visszaadni azt, akit elveszített a család. Amit tenni tudnak, és amiért eljöttek, az az, hogy talán másokat megmentenek a hasonló szörnyűségtől.

Vona Gábor kitért arra, hogy az elkövetők a nem hivatalos információ szerint a támadás előtt herbáloztak. A szépen hangzó nevű biofűhöz olcsón hozzá lehet jutni, és néhány órára állati szintre süllyeszti le a szer fogyasztóit. - Hányszor kell még ilyennek történnie, hogy megfelelő törvényi szabályozás szülessen, hogy a kisrendőrök keze ne legyen megkötve, hogy az ügyészek és a bírák megfelelően tegyék a dolgukat? Ugyanazt mondanám akkor is, ha nem a támadók lettek volna cigányok, bőrszínre való tekintet nélkül – tette hozzá a Jobbik elnöke. Kitérve a bevándorlókra utaló plakátokra értelmetlennek minősítette azt, azonban megemlítette, hogy lehetne az is rajtuk: „Ha Magyarországra születsz, akkor be kell tartanod a törvényeinket, akkor tisztelned kell a kultúránkat, akkor nem fér bele, hogy tisztességes magyar embert fényes nappal agyonversz!” – Az integráció csak akkor működhet, ha a kisebbség jogai előtt a kötelességeit teljesíti. „Egy országot csak világos törvények alapján lehet vezetni, most szétmálló országban élünk” – jelentette ki Vona Gábor.

A rendezvény végén a résztvevők egy-egy mécsest és gyertyát helyeztek el a brutálisan meggyilkolt Varga Gyula sírjára.


Tiszabezdéd - Életveszélyes koponyasérüléssel vittek kórházba egy férfit Tiszabezdédről 2015. június 1-jén délután. A rendelkezésre álló adatok szerint a középkorú helyi lakost egy földúton -minden előzmény nélkül- bántalmazta egy fiatal. tovább »

Tiszabezdéd - Életveszélyes koponyasérüléssel vittek kórházba egy férfit Tiszabezdédről június elsején délután. A rendelkezésre álló adatok szerint a középkorú helyi lakost egy földúton - minden előzmény nélkül- bántalmazta egy fiatal. tovább »

Nyíregyháza - A kórházban meghalt az a férfi, akit június elsején bántalmaztak Tiszabezdéden - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. tovább »

Tiszabezdéd - Az integráció elsősorban kötelezettséget, a normák és a törvények betartását jelenti, ezután következhetnek csak az egyén jogai - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Tiszabezdéden bántalmazott, majd a kórházban elhunyt helyi férfi emlékére szervezett békés demonstráción a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben pénteken. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában