Magyarország

2013.02.28. 14:25

Székelyzászló-ügy - FUEN: nem szabad a kisebbségek kárára vitatkozni

Kolozsvár, 2013. február 28., csütörtök (MTI) - Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggodalmát fejezte ki a zászlóügy kapcsán kialakult román-magyar vita miatt, és kijelentette, az államoknak nem szabad a kisebbségek kárára vitatkozni. A FUEN szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása.

Kolozsvár, 2013. február 28., csütörtök (MTI) - Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggodalmát fejezte ki a zászlóügy kapcsán kialakult román-magyar vita miatt, és kijelentette, az államoknak nem szabad a kisebbségek kárára vitatkozni. A FUEN szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása.

Több erdélyi magyar lap is idézte csütörtöki számában a FUEN székelyzászló-ügyben kiadott keddi nyilatkozatát. Az európai nemzeti kisebbségek ernyőszervezete - az egyik közösségi portálon elérhető nyilatkozatában - összefoglalta a román-magyar zászlóháború történetét.

A 32 európai ország 94 szervezetét tömörítő FUEN megállapította, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi Fidesz-kormányból, s ezzel Budapest nemzetközi szintre emelte a kérdést. A FUEN közleménye szerint a Fidesz gyakran a határon túli magyarok szószólójaként lép fel, ami Magyarország és Románia viszonylatában különösképpen kényes, hiszen Budapest olyan témákat tart napirenden, amelyek nem minden esetben esnek egybe a romániai magyarság legitim képviseletének érdekeivel.

A Martha Stocker, a FUEN dél-tiroli alelnöke által aláírt nyilatkozat szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása. "Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát - nem utolsó sorban a hivatalos épületeken. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna" - fogalmazott a FUEN alelnöke.

Martha Stocker hozzátette: ilyen kérdésekben az Európai Uniónak a kisebbségek védelmezőjeként kellene fellépnie. "A budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vitát nem a kisebbségek kárára kell folytatni" - fogalmazott az alelnök.

A FUEN jelezte: támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) és annak több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. Az ernyőszervezet szerint a most zajló román-magyar nézeteltérések ismét rávilágítanak arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kéréskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei - köztük az RMDSZ - a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák.

https://www.facebook.com/FUEN.FUEV.UFCE

http://issuu.com/fuen.fuev.ufce/docs/flag-dispute/1

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!