Ilyen szerepet tölt be kollégáink életében a vers és a költészet

Ilyen szerepet tölt be kollégáink életében a vers és a költészet
© Illusztráció: Pixabay
Nyíregyháza – A költészet napja alkalmából a Kelet-Magyarország újságíróit kérdeztük, hogyan viszonyulnak a költészethez.

Csáki Alexandra: Nincs olyan hónap, hogy egyszer-kétszer be ne térnék kedvenc antikváriusomhoz. István ismeri az ízlésem, mindig valami ínyencséggel vár, két hete például Ratkó József gyermekverskötetét tolta elém kaján mosollyal. Az örömömet csak fokozta, hogy fogalmam sem volt arról, hogy a megyénkhez ezer szállal kötődő költő a legkisebbekről sem feledkezett meg. A szépen illusztrált kiadványt azon melegében fellapoztam – és már nem tudtam letenni, beszippantott a versek hangulata, a stílus, ami olyan közel áll a szívemhez. A Gyerekholmi díszhelyre került az otthoni könyvespolcon.

Bednárik Mónika: „Még nem tudom, mi vagy nekem…” – jutott eszembe az Elfogadlak című költemény utolsó versszaka, hiszen a napokban nem Szabó Magda sokszor olvasott regényeinek egyikét, hanem a verseskötetét emeltem le a polcról. Míg a könyv az elmének, a vers a léleknek kell. Az a csodája a költészetnek, hogy sorokban, rímekben ad vissza érzéseket, hangulatokat, és sok esetben a kérdésekre a válaszokat is. A vers magasra emel, mélybe taszít, széttép és összerak, kell az élethez, a mához és a holnaphoz, és nem az a lényeg, mire gondolt a költő, hanem az, mire gondolunk mi, amikor olvassuk.

Matyasovszki József: „Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van …” – búsongtam jó hete Juhász Gyulával, a Húsvétra című verse fölé hajolva. Mert a vers – ahányszor felütöm valamelyik költőnk kötetét – így vagy úgy, mindig szívemhez ér, s pillanatnyi létállapotomban fején találja a szöget. Nem csak kimondja helyettünk a valót, de kivételes lényeglátással teszi. Egykor én is próbálkoztam verseléssel, hogy ne csak ismerjem, de jó sorrendbe is tudjam rakni a szavakat. A legbüszkébb egy szerelmes szonettkoszorúmra, s a feleségemnek írt esküvői versemre vagyok.

Nyéki Zsolt: Egy hosszú, fárasztó nap végén a zakatoló agy lefékezésében számos dolog segíthet, de a legbiztosabb recept a rímbe szedett üzenetek fejtegetése. Legkedvesebb verseskötetem Shakespeare szonettjei Szabó Lőrinc fordításában, Fux Pál színes, mágikus hatású illuszt­rációival. Minden szonett egy szemeszter az Élet iskolájában, minden sora izgalmas játék a misztériummal. Szabó Lőrinc tálalása zseniális, a gyönyörű magyar nyelv hullámzása hamar elringat – még akkor is, ha szinte minden második sor után elképedve torpanok meg és ámulok el az egyszerű szavak csodálatos kifejező erején.

Száraz Ancsa: Az egyetemen úgy cserélgettük a verseket, mint forradalmi hevületű ifjak a röplapokat: azt hittük, hogy a teleírt lapokkal megválthatjuk a világot – de legalábbis magunkat. Nem így lett, cserébe a költőzsenik versei mellett Gyóni Géza, Rab Zsuzsa és Szabó Éva sorai is bekerülhettek a „kapcsos könyvembe”– piros fedelű, kockás füzet, benne a kedvencek, kézzel írva. Néha azt sem tudom, melyik polcon pihen, máskor sűrűn forgatom – kedvfüggő, akárcsak az, melyik versnél nyitom ki. De van egy, ami mindig velem van: a monitoromra tűzve mutatja az utat, és a helyemet a világban.

Palicz István: Bevallom, jó ideje nem volt már verseskötet a kezemben. Leszámítva persze a húsvét előtti nagytakarítást, amikor portalanítottam a könyvespolcaimat… Hiányoznak a szépirodalom rímes remekei, szívesen újraolvasnám valamennyit, de a rohanó mindennapok miatt még a legnagyobb kedvenceimre sem jut időm, erőm. Egyre gyakrabban előfordul ugyanakkor, hogy felkelti az érdeklődésemet egy-egy interneten „rám köszönő” frappáns idézet, versrészlet, ami arra ösztönöz, hogy kinyomozzam, mire gondol(hatot)t a költő, azaz megismerjem a teljes művét, munkásságát.








hirdetés