2011.12.15 14:54; Frissítve: 2011.12.15 14:54


Ilyés, a nyugodt erő

Ilyés Bettina Ilyés Bettina
Nem csak a rock örök és elpusztíthatatlan – a jelek szerint az NRK női röplabdacsapata is.

Noha a nyíregyházi klub nyáron a tönk szélére sodródott, támogatás hiányában körön kívül találta magát: az élvonal helyett az NB II-ben osztottak számára lapot (ezt a lehetőséget is csak az utolsó utáni pillanatban sikerült megragadni…), ehhez képest két első osztályú rivális búcsúztatásával ismét a legjobb négy közé jutott a Magyar Kupában. Sorrendben tizenharmadszor, ami mindenképp megsüvegelendő.

Azzal sem vádolhatja senki a nyírségieket, hogy ajándékba kapták az elődöntőben való szereplést, elvégre előbb a Kaposvárt, majd szerdán a Miskolcot, vagyis két NB I-es együttest ejtettek ki. Utóbbi összecsapáson Ilyés Bettina tündökölt: egyszer, kétszer… huszonegyszer mattolta a borsodiakat, szó szerint ütős teljesítményt nyújtott.

A feljutás kiharcolása a cél

– Mindenki úgy állt hozzá, hogy játszunk egy jót, akkor már nagy baj nem lehet – közölte nemes egyszerűséggel Ilyés Bettina, a Zay Anna Gimnázium második osztályos tanulója. – Szerencsés alkat vagyok, mert egyáltalán nem szoktam izgulni, talán túl nyugodt is vagyok, sőt, engem feldob a nagy tét: kifejezetten jól esett, hogy ismét magasabb színvonalat képviselő ellenféllel mérkőzhettünk, több néző jött ki, ennek megfelelően a hangulat is emelkedettebb volt, mint az NB II-ben.

A nyíregyházi nevelésű tini  nem ájult el magától, olyannyira, hogy a harmadik szettben szerinte némileg visszafogottabban „muzsikált”.

– A miskolci edzőt elküldték a kispadról, az a néhány perc, amíg rábírták, hogy hagyja el a pályát kizökkentett a ritmusból. El kell mondjam, mennyire sokat jelentett Erdősné Balogh Erika visszatérése, nélküle ki tudja, hogy alakult volna. Nekünk a feljutás kiharcolása a célunk ebben a szezonban, a négyes döntő lesz a hab a tortán.

- Koncz Tibor -


Koncz Tibor

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
A döntőben vérzett el a Gyulaháza
Hat szabolcsi együttes is pályára lépett a Nyíradonyban rendezett Farkas Divatház Kupa öregfiúk teremlabdarúgó [...] tovább »
Íme az NB III. Tisza csoport felnőtt labdarúgó bajnokság tavaszi menetrendje
Labdarúgás - Nézze meg, hogyan alakulnak a NB III. tavaszi fordulói a Tisza csoportban tovább »
Nekik már nyolc: reggel nyolckor kezdenek
Vasárnap a bujtosi csarnokban rendezik az 5. Joma Kupa megyei teremlabdarúgó torna nyolcas döntőjét. tovább »
Bajnokok Ligája: Kikapott az Inter és a Bayern
Marseille/Bázel, 2012. február 22., szerda (MTI) - A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. tovább »
Brazil focizott brazilok ellen
A Szpari szerdán délután az Ibrány ellen lépett pályára a Városi Stadionban. Mégpedig a centerpályán, amely [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása