“Ilyet nem nagyon szoktam mondani, de ezt a játékvezetői hármast like-olom”

Akt.:
“Ilyet nem nagyon szoktam mondani, de ezt a játékvezetői hármast like-olom”
© Fotó: KM/archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály Alukonstrukt-csoport 26. fordulójának mérkőzéseit játszották a hét végén.

Rakamaz–Nagykálló 3–0 (3–0)

Rakamaz, 100 néző, v.: Szűcs T.

Rakamaz: Hajzer T. – Kóder L., Deme A., Csáki V. (Nagy B.), Mihali F., Kóka R., Venczel I., Gál N., Galambosi G., Cseh K. (Anderka R.), Suskó Á. Edző: Madalina György.

Nagykálló: Pekk J. – Fodor T. (Erdei S.), Rubóczki J., Matejkó G., Simon I., Ponczók T., Szenes I., Madar T. (Bene Z.),Kovács T., Cipf D. (Málik J.), Bencs Á. (Csernák I.). Edző: Kovács János.

Gól: Cseh K. 2, Galambosi G. Ifi: 16–1.

Madalina György: – Élvezetes első félidőt játszottunk, a Nagykálló is bátran felvállalta a nyílt játékot. Szerencsénkre gólokat is tudtunk rúgni. A második félidőben mindkét csapat visszavett az iramból, és akkor már csak „játszadozás” zajlott a pályán.

Kovács János: – Nem volt egy súlycsoportban az első félidőben a két csapat, a vendégek mozgékonyságukat kihasználva fölénk kerekedtek. A második félidőben stabilizáltuk magunkat, és sokat tettünk azért, hogy eredményesek tudjunk lenni.

Kótaj–Cellspan-Balkány 0–3 (0–1)

Kótaj, 100 néző, v.: Hegedűs Cs.

Kótaj: Czenki P. – Kovács P., Fekete Á., Kovács Á., Záhonyi G. (Sinku D.), Sallai M., Ferenczi M., Hangácsi T., Ignácz S., Gurcsák A., Rácz R. Edző: Orosz Mihály.

Balkány: Jakocska Cs. – Bárány L., Szabó P., Hortó A., Vass Z. (Göncz B.), Lakatos T., Kondor M. (Csonka Gy.), Szitai R., Kovács E. (Potornai M.), Ohár R., Bogdanovic I. Edző: Mirgai László.

Gól: Bárány L., Potornai M., Ohár R. Kiállítva: Szitai R. (88. perc). Ifi: 1–6.

Orosz Mihály: – Gratulálok a Balkánynak a bajnoki címhez. Gratulálok saját játékosaimnak is, ugyanis három sérült és négy ifi játékossal hoztuk ezt az eredményt.

Mirgai László: – Megmondom őszintén, ez a mai rangadó számomra a kispadon nehezebbnek tűnt, mint a Rakamaz elleni, mert védekezésben ma nagyon rosszul teljesítettünk, és hiába volt sok gólszerzési lehetőségünk, vagy a kapufa, vagy a hazai kapus mindig mentett. Ha null egynél a hazai játékos három méterről eltalálja a kaput, akkor ebből a mérkőzésből még akár pontvesztés is lehetett volna a sok kihagyott helyzetünk ellenére.

Napkor–Terem 2–2 (1–0)

Napkor, 100 néző, v.: Kaibás.

Napkor: Nádasdi Sz. – Gilányi L. (Sebők L.), Karasz L., Csákányos T., Nagy Á., Kóka K., Tudlik Á. (Révész L.), Támba B. (Karasz G.), Csépke B., Bacskai A., Csucsi M. (Martocsány N.). Megbízott edző: Bakti János.

Terem: Mitracica – Csorvási Gy., Fábián P., Marincas A., Gyárfás M., Obis. (Macsuga Z.), Téger I., Tanka L., Gaginas, Baráth J., Kiss T. Játékos-edző: Fábián Péter.

Gól: Tudlik Á., Bacskai A., iletve Kiss T., Fábián P. Kiállítva: Gaginas D. (72. perc). Ifi: 7–0.

Bakti János: – Jó iramú mérkőzésen fontos pontokat veszítettünk játékvezetői hiba miatt. Gratulálok a csapatnak a jó játékhoz.

Fábián Péter: – Igazságos eredmény született. Az első félidő a miénk volt, a második a Napkoré. Nem voltunk megelégedve a játékvezetéssel.

Kállósemjén–Apagy 4–0 (3–0)

Kállósemjén, 150 néző, v.: Tomori P.

Kállósemjén: Aranyász T. – Marozsán Zs., Nistor E., Docsa I., Kóth Á., Hamza T., Gyulai K. (Gráf L.), Nyeste D. (Bodnár G.), Leka A. (Nistor R.), Marozsán M., Lakatos J. (Hornyák Gy.). Edző: Lipcsei János.

Apagy: Károly G. – Hegedűs L., Marics T., Orosz G., Támba T., Bakró A., Géczi P., Marcsek T., Hegedűs D. (Kiss Z.), Kozák R., Korpás Z. Edző: Szegfű Mihály.

Gól: Marozsán M. 2, Lakatos J., Hamza T. Ifi: 1–3.

Lipcsei János: – Nagyon korrekt játékvezetés, fegyelmezett játék, ilyen különbséggel is megérdemelt győzelem.

Szegfű Mihály: – A hazaiak jobban akarták, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Nyíribrony–Gávavencsellő 0–3 (0–2)

Nyíribrony, 100 néző, v.: Pethő P.

Nyíribrony: Nagy A. – Ujfalusy G., Király D., Svelta Z. (Májer A.), Konzili T., Kriston R., Barta N., Papp G., Tóth Zs. (Bagoly I.), Imre L., Bárdos A. Edző: Lakatos Zsolt.

Gávavencsellő: Simkó M. – Koczogh I., Guszti L. (Gégény Z.), Bodnár S., Szabó B., Balázs K., Árpási D., Kőpájer J., Brondics P., Marcsek Z. (Balogh R.), Hengsperger A. Játékos-edző: Marcsek Zoltán.

Gól: Marcsek Z. 2, Brondics P. Ifi: 3–1.

Marcsek Zoltán: – Szimpatikus ellenféllel szemben magabiztos győzelmet arattunk.

Újfehértó–Nyírpazony 4–3 (1–1)

Újfehértó, 100 néző, v.: Harsányi.

Újfehértó: Lippa J. – Potyók J., Pallai G., Pallai B. (Somogyi L.), Dénes K., Petics Gy., Zámbó D., Somogyi M., Szilágyi Á., Veres D. (Osikóczki I.), Tth Sz. (Kiss Sz.). Edző: Urr László.

Nyírpazony: Tóth Z. – Szabó B., Kosztik D., Sarkadi Zs., Tóth G., Mészáros J., Márton P., Csökmei I., Paulik I. (Lukács G.), Hódi G., Balázsi P. Játékos-edző: Márton Péter.

Gól: Tóth Sz. 2, Osikóczki I., Petics Gy., illetve Paulik I., Márton P., Balázsi P. Ifi: 8–2.

Urr László: – Büszke vagyok arra, hogy a megye legfiatalabb felnőtt csapatának lehetek az edzője. Hét veretlen meccs után korántsem volt nyolc, hogy folytatni akarjuk a nagy tavaszi hadjáratunkat. Ezt a csatát is megnyertük, így nyugodtan, teher nélkül utazhatunk az oroszlánkatlanba.

Márton Péter: – Meglátszott az alapemberek hiánya. Kevesen voltunk, nem tudtunk frissíteni. Jövő héten javítanunk kell.

Nyírvasvári–GFSE-Oros 2–10 (1–4)

Nyírbátor, 70 néző, v.: Lővei.

Nyírvasvári: Blánár D. – ifj. Körmös M., Serbán J., Hoszpodár M., Tasi T., Sivadó L., Petrás M., Dobos J., Sivadó P., Karczub T., Vita Cs. Edző: Körmös Miklós.

GFSE-Oros: Sós S. – Dobránszki Á., Szatke Z., Lukovics Á. (Tóth I.), Gulácsi Z., Kovács T., Lakatos T. (Dudás B.), Szabó Cs., Pécsi G., Hornyai D., Bognár R. (Kállai P.). Edző: Budaházi László.

Gól: Dobos J. 2, illetve Szabó Cs. 3, Bognár R. 2, Hornyai D., Szatke Z., Pécsi G., Lakatos T. (11-esből), Kovács T. Ifi: 1–7.
Balugyánszki László egyesületi elnök: – No comment.

Budaházi László: – A helyzetek alapján ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk egy jobb sorsra érdemes csapat ellen. A múlt heti negatív gólkülönbségünket sikerült kicsit kozmetikázni. Sok sikert a Nyírvasvárinak a továbbiakban!

Levelek–Encsencs 4–0 (2–0)

Levelek, 150 néző, v.: Nagy T.

Levelek: Tuza L. (varga Gy.) – Pásztor J., Gebri Gy., Nagy T., Hajdu G. (Hatházi M.), Vodilla D., Horváth M. (Bukta M.), Pekk T., Balogh Zs. (Vass I.), Szatlószki T., Ruff L. Edző: Majláth Sándor.

Encsencs: Sivadó R. – Franku Sz., Lengyel L. (Nyavádi S.), Szilágyi G., Varjasi K., Balogh D. (Budai J.), Küzmös R. (Kósa R.), Szilágyi Z. (Illés G.), Konyha Cs., Biró Zs., Kónya M. (Habinyák M.) Megbízott edző: Szabó Sándor.

Gól: Szatlószki T. 2, Balogh Zs., Szatlószki T. Ifi: 8–1.

Majláth Sándor: – Ilyet nem nagyon szoktam mondani, de ezt a játékvezetői hármast likeolom. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez.

Szedlár János: – A gólkülönbség kicsit túlzott, ugyanakkor a csapat tagjainak el kell gondolkozni a lélektelen játék miatt!

A bajnokság állása:
1. Balkány 26 25 1 – 118–9 76
2. Rakamaz 26 24 – 2 140–19 72
3. Kótaj 26 17 3 6 61–19 54
4. Levelek 26 16 3 7 57–38 51
5. Újfehértó 26 14 4 8 81–60 46
6. Encsencs 26 12 1 13 68–67 37
7. Gávavencsellő 26 10 7 9 51–50 37
8. Apagy 26 11 3 12 51–55 36
9. Kállósemjén 26 9 4 13 42–73 31
10. Nagykálló 26 6 7 13 33–64 25
11. Terem 26 6 5 15 42–101 23
12. Nyíribrony 26 5 7 14 29–71 22
13. Napkor 26 4 10 12 41–67 22
14. Nyírvasvári 26 6 3 17 40–83 21
15. Nyírpazony 26 5 6 15 31–72 21
16. GFSE-Oros 26 4 4 18 37–74 16








hirdetés