Íme az álompár! Sokat tanultak egymásról

Akt.:
Legyen szó játékról vagy a mindennapokról, Dávid és Dóra között nagy az összhang
Legyen szó játékról vagy a mindennapokról, Dávid és Dóra között nagy az összhang - © Fotók: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Sűrű lesz a júniusuk: 20-án államvizsgáznak, négy nappal később pedig összeházasodnak.

Mint ahogy azt korábban megírtuk, Ambrusz Dóra és vőlegénye, Nagy Dávid nyerték lapunk esküvői kiállításának Álompár versenyét, és ezzel a rengeteg értékes ajándékot.

Még hétfőn is az események hatása alatt álltak: Dóra azt mondja, egyáltalán nem számítottak arra, hogy megnyerhetik a döntőt.

– Dávid nem is tudott róla, hogy beneveztem a játékra, de így utólag bebizonyosodott, hogy jól tettem. Nagyon vidámak voltak a feladatok, remekül éreztük magunkat, hatalmas élménnyel gazdagodtunk. Azt láttuk, hogy minden pár élvezte a vetélkedést, és játékosan fogták fel a küzdelmet. Annak ellenére, hogy közel nyolc éve együtt vagyunk, még mindig tudunk tanulni egymástól, egymásról, és ez a verseny erre is jó volt. Ismét kiderült, hogy képesek vagyunk együttműködni, hogy számíthatunk egymásra – ez az alapja a közös életünknek is. Szeretünk játszani, de ez volt az első ilyen jellegű megmérettetésünk. Sokan szurkoltak nekünk a helyszínen: családtagok, barátok, és ők is nagyon élvezték, rengeteget nevettek – ahogy mi is.

Teljesen összecsiszolódtak

Dóra és Dávid egy szilveszteri bulin találkoztak, majd néhány hónap ismerkedés után 2009 áprilisában lettek „hivatalosan” is egy pár. Azt mondják, kicsit döcögősen indult a kapcsolatuk: sok veszekedéssel, sok kibéküléssel.

– Amikor megismerkedtünk, még nem tudtunk teljes mértékben alkalmazkodni egymáshoz, de ahogy telt az idő, egyre inkább összecsiszolódtunk. Mind a ketten változtattunk azokon a dolgokon, amelyek a másikat zavarták, és ma már tökéletesen kiegészítjük egymást. Több mint két éve élünk együtt Nyíregyházán, de mivel mindketten a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanulunk, emellett dolgozunk is, Dávid pedig versenyszerűen sportol, nagyon kevés a szabadidőnk. Amikor nem dolgozunk vagy tanulunk, szívesen kirándulunk, az utóbbi időszakban azonban az esküvőnk szervezésére fordítunk nagy hangsúlyt.

– Merthogy az idén június 24-én hivatalosan is összekötjük az életünket. A lánykérés 2015 nyarán történt meg, egy krétai nyaralás alatt, abban az évben októberben pedig az eljegyzést is megtartottuk. Szinte azonnal elkezdtük az esküvőszervezést, és az előkészületek 80–90 százalékán már túl vagyunk. Sűrű lesz az az időszak, hiszen mind a ketten június 20-án államvizsgázunk, négy nappal később pedig összeházasodunk – de mi úgy szeretjük az életet, ha zajlik, úgyhogy biztosak vagyunk abban: nem lesz gond.

KM-SZA


Eldőlt, ki 2017 Álompárja!

Nyíregyháza – Itt egy gyönyörű menyasszonyi ruha, ott egy meseszép torta, kicsit arrébb varázslatosan megterített asztal, csokiszökőkút és értékes ékszerek: varázslatos helyszínné változott szombaton és vasárnap a nyíregyházi Continental Aréna, ahol mintegy hatszáz négyzetméteren közel hatvan kiállító várta a Kelet-Magyarország Álompár esküvői kiállításának vendégeit.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés