Indul a 2018/2019-es debreceni hangversenyévad

Akt.:
Indul a 2018/2019-es debreceni hangversenyévad
© Fotó: Kodály Filharmónia Debrecen
Debrecen – Szeptember 11-én, a Vásáry 85 című koncerttel indul a Kodály Filharmónia Debrecen idei szezonja. Vásáry Tamás zongoraművész és karmester, Debrecen díszpolgára születésnapi koncertje egyben az intézmény Korzó-bérletének nyitó hangversenye is – amelyre a helyek – a Gulyás-bérlethez hasonlóan – már elfogytak. Napló- és Rubányi-bérlet vásárolható még a nagy érdeklődés övezte évadra.

A barokktól Hollywoodig: húsz bérletes koncert

A Kölcsey Központban megvalósuló bérletes koncertek látogatói számos tehetséges magyar és külföldi vendégművész előadását hallhatják, például Vásáry Tamás, Miklósa Erika, Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter, Peter Broadbent, Rudolf Péter, Vajda Gergely, Henry Hao-An Cheng, Kelemen Barnabás, Erica Piccotti is színpadra lép. Kiváló együttesek játékát is hallhatja a közönség: a Budapesti Fesztiválzenekar kamarazenekara, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Savaria Barokk Zenekar és a Nagyváradi Állami Filharmónia Zenekara vendégeskedik idén Debrecenben. Az immár hagyományos, évadot záró, könnyebb, de klasszikus zenei koncert a Hollywood és a magyarok, amelyen közreműködik Péter Bence, a fiatal debreceni zongoraművész, akit az internet által az egész világon ismernek.

Sűrű és színes évad vár az együttesekre

A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus természetesen a legfontosabb szereplői a bérletes hangversenyeknek, de emellett számos kihívással teli feladat vár rájuk az évadban. A Kodály Filharmonikusok idén két külföldi turnét és egy fellépést teljesít. 2018 októberében olaszországi koncertturnéra indulnak a Debrecenben debütáló Musica d’Europa koncerttel (Schubert, Schumann és Mendelssohn műveivel a műsoron), melynek szólistája a Erica Piccotti, a fiatal olasz csellistageneráció egyik legkiválóbb művésze. A Milánót, Pescarát és Barit is érintő sorozat karmesterei Henry Hao-An Cheng (Duisburg) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia igazgatója lesznek. A Kodály Filharmonikusok és Henry Cheng ezt követően hamarosan újra együtt dolgoznak: Genfben, a Victoria Hallban adnak szilveszteri koncertet az év utolsó estéjén. A zenekar – a tavalyi nagy sikerű sorozat után – idén ismételten Kínába utazik, ahol – várhatóan – közel húsz hangversenyt ad Kovács László karmester vezényletével.

A Kodály Kórus idén öt a cappella koncertet állít színpadra Szabó Sipos Máté karnagy vezényletével Debrecenben, s a korábbi, nagy közönségtetszést kiváltó kezdeményezést megtartva, most is több alkalommal bevonják a társművészeteket. Idén például az irodalmat és a színházat: az Esti éberség – Hamavas 50 előadáson Rudolf Péter színművész, a Magyar komédia olasz módra produkcióban a Vojtina Bábszínház bábszínészei lesznek a közreműködők, az Ennivaló muzsika koncerten pedig a „konyhaművészet” is megjelenik. Az énekkar számos belföldi felkérésnek tesz eleget ebben az évadban is. Például a MÁV Szimfonikus Zenekar több hangversenyén közreműködnek, és immár hagyományosan fellépői a Savaria Barokk Zenekar Händel-sorozatának: idén a Joshua című oratóriumban. Külföldre az évadban Ennio Morricone turnéjára utaznak: Prága, Krakkó, Berlin és Budapest közönsége hallhatja őket énekelni az Oscar-díjas zeneszerző vezényletével 2019 januárjában.

Ez klassz!

A Kodály Filharmónia Debrecen 2018/2019-es évadától új, családi programot indít. Ifjúsági koncertek szervezésére hosszú évek óta nagy hangsúlyt fektet az intézmény: mind a Kodály Filharmonikusok, mind a Kodály Kórus hagyományosan jelentős számú koncertet ad szervezett óvodai, általános- és középiskolai csoportok számára. Ettől az évadtól az oktatási-nevelési intézmények számára meghirdetett alkalmak számát is megnövelték, valamint – a szezon újdonságaként – elindítják családoknak szóló, hétvégi napokon megvalósuló koncertjeiket is.

Családi alkalmakból két sorozat indul

A „Zajgás, nevetés” elnevezésű sorozat koncertjeire a 6 év alatti gyerekeket várják az évadban négy alkalommal a Kodály Filharmonikusok próbatermébe (Debrecen, Simonffy u. 1/c.) Céljuk, hogy a legkisebb korosztályt is bevonják a zene élvezetébe. Foglalkozásaikon a család együtt mondókázhat, énekelhet, táncolhat, s hallgathatja a kamaraegyüttes (fuvola, hegedű, brácsa, cselló) játékát. Közreműködő partnerük a Sokszínvirág Zenekar – a Kodály Filharmonikusok művészeiből álló együttes –, valamint óvodapedagógusok.

A nagyobb, 4-12 éves korosztály számára a Három hangos kaland elnevezésű családi bérletsorozatukat ajánljuk, mely három mesei keretbe foglalt hangversenyt tartalmaz. A 45 perces mesekoncerteken a gyerekek megtanulhatnak egy kicsit csendben lenni, a zenére figyelni, s természetesen e közben a szimfonikus zenekar hangszereivel is megismerkednek.

A bérletsorozat helyszíne a Belvárosi Közösségi Ház Pódiumterme (Debrecen, Kossuth u. 1.) Közreműködők a Kodály Filharmonikusok kamarazenekara, valamint narrátorok. A 2018/2019-es évad családi koncertjei ezen a linken érhetők el.

– Kodály Filharmónia Debrecen –








hirdetés