Információs pont fiataloknak

Nyíregyháza – Bekapcsolódhatnak egyesületek, alapítványok, egyházi intézmények munkájába.

Tizenhárom évvel ezelőtt alakult Nyíregyházán a Kalamáris Ifjúsági Egyesület azzal a céllal, hogy amegyében működő ifjúsági alkotókörök, művészeti körök érvényesülését segítse, a fiatalokat, a velük foglalkozó szakembereket az ifjúságot érintő és érdeklő információkkal ellássa, ifjúsági programokat szervezzen, elősegítse ifjúsági közösségek szervezését.

A civil szervezet kezdetben a városi művelődési központban működött, az Ifjúsági Centrumban működtettünk információs pontot, amely az országos hálózatnak is tagja volt. A kulturális programoktól a szállási lehetőségeket át a tanulásig sok információt tettünk ingyenesen hozzáférhetővé. Aztán a Mustárház lett a székhelyünk, napjainkban pedig ismét új helyen várjuk az érdeklődő és segítségre váró fiatalokat – tájékoztatta szerkesztőségünket Szabóné Koczka Judit, az egyesület elnöke a napokban, amikor a Kalamarinfo Ifjúsági Információs Pont új irodája megnyílott a Vörösmarty tér 4. szám alatt.

Az egyesület a már megszokott régi szolgáltatások mellett új szolgáltatásokkal is várja az érdeklődőket. Az ingyenes tanácsadás mellett foglalkozunk életvezetéssel, pályázatírással, diákönkormányzati tanácsadással. Részt vesz az egyesületünk az Ötlet programban is. Ennek révén az érdeklődő fiatalok bekapcsolódhatnak egyesületek, alapítványok, önkormányzati és egyházi intézmények munkájába, s az önkéntes munka révén munkatapasztalatokat szerezhetnek. A szakmai skála széles: kulturális, szociális, környezetvédelmi, területfejlesztési, karitatív, közigazgatási területen dolgozhatnak a fiatalok. A hasonló nemzetközi programban is részt veszünk. Az Európai Önkéntes Szolgálat keretében 26 éves korig mehetnek külföldre önkpéntes munkát végezni a fiatalok. Volt, aki Máltán könyvtárban dolgozott, vagy Dél-Franciaországban ifiszervezetnél tevékenykedett. Segítjük a megye más pontjain működö ifjúsági szervezeteket is, kapcsolatban állunk többek között Vásárosnamény, Tiszacsécse, Nagyhalász, Ibrány ifjúsági szervezeteivel is.

MML













hirdetés