2012.02.3 18:41; Frissítve: 2012.02.3 18:41


Inka templom az Élményfürdőben

Élményfürdő Élményfürdő
Nyíregyháza – Látványos „szépészeti beavatkozáson” esett át az Aquarius Élményfürdő, a megújult gyermek-foglalkoztatót és az új köntösbe bújt Termál világot Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója mutatta be a sajtó munkatársainak.

Gyermekek sokasága időzött boldogan pénteken a Kincses Szigeten, ahol egy kikötött kalózhajó, kincsesláda, konga-sarok és még sok-sok izgalmas játék fogadta őket. Kicsik és nagyok egyaránt megcsodálhatták az elvarázsolt Inka templom romjait is.

– Nem titkolt célunk az volt, hogy a fürdőt még kellemesebbé, még vonzóbbá tegyük látogatóink számára. A termál részleg valósággal kivirult, „elvarázsoltuk” a korábbi komor szellőzőcsöveket. A Gyerekvilág minden négyzetcentimétere megtelt élettel és kalandokkal, a gyerekek nem győznek betelni a látni- és tennivalókkal. A felújított várat átadása óta ostromolják, a forgatható hajókormány pedig még izgalmasabb világ felé kalauzolja a bátor kis kalózokat, hercegnőket, mindezt mesebeli figurák társaságában! A hajófedélzetetet immár büszke kapitányok uralják, még a hajó gyomrában aktív meglepetésekek várják a legénységet. A hordóalagút, a tam-tam sarok és a célbadobás is teli találatnak bizonyult, a kis kalandorokat alig tudják visszacsábítani a medencékbe a szüleik – újságolta az igazgató.

A tél szerelmeseinek legnagyobb örömére, a sajtótájékoztatón bejelentették a II. Sóstói Jégkorcsolya-verseny és az I. Csúszó alkalmatlanságok tréfás vetélkedőjének megtartását is. Február 11-én a társaság és a Sóstói Jégbarátok Klubja közösen rendezi meg ezeket a programokat. Előbbire iskolai és baráti közösségek is jelentkezhetnek. A csapatok korcsoportok és nemek szerinti bontásban indulhatnak a Sóstói tavon tartandó korcsolyaversenyen. A csúszó alkalmatlanságok vetélkedője szintén sok izgalmas, örömteli percet ígér szombaton, miként a tó északkeleti sarkában található jégszobor és a február 11-ei programcsokrot záró „jégdiszkó” is. 

- Palicz István -

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sóstó hírei
A világ legritkább tigrisei születtek a Nyíregyházi Állatparkban
Nyíregyháza - Áprilisban születtek, ám csak ma délelőtt mutatkoztak be a nagy nyílvánosság előtt a [...] tovább »
Pünkösdi lovasparadicsom: mennyei élményt ígér
Nyíregyháza - Célegyenesbe fordult a szervezőmunka, hamarosan elstartolhat a 3. Nyírségi Vágta mezőnye. [...] tovább »
Tűzoltók a sóstói medencében
Azt már megszoktuk, hogy a Katasztrófavédelem tűzoltói tüzet oltanak, és az sem ritka, hogy balesetnél [...] tovább »
Hétvégén nyit a strand
Nyíregyháza - Május 26-án megnyitja kapuit a sóstói strand, a start előtt jártuk körbe a terepet. tovább »
Világdíjas az Ócenárium!
Szentpétervár, Nyíregyháza - Idén is folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés