„Innen van legmesszebb az ég”

Penészleki parasztemberek a Gulyás-fivérek filmjében
Penészleki parasztemberek a Gulyás-fivérek filmjében
Nyíregyháza – A falu a szegénység és a nyomor szinonímája lett a ’60-as években.

Az 1968-ban kirobbant Penészlek-vitáról írt nemrég rendkívül érdekes tanulmányt Babosi László főkönyvtáros a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szemlében, s tartott előadást a témáról a Jósa András Múzeum egyesületi rendezvényén.

Végh Antalt felfedezte magának a fővárosi értelmiség.” Babosi László

Megdöbbentő szegénység

Végh Antal, s Ratkó József indította el a politikai lavinát, amelynek előzményeihez tartozik, hogy a két irodalmi nagyság együtt járt Nyírbátorban, amikor meghívást kaptak Penészlekre Kovács György akkori tanács­elnöktől. A pártfunkcionárius szándéka az volt, hogy a sajtó bevonásával megkongassák a vészharangot a település akkori állapota felett, s felhívják a gondokra a megye figyelmét.

A két író is megdöbbent, amikor szembesültek a Penészleken uralkodó hihetetlen mélyszegénységgel és közállapotokkal. Sok volt a tetves gyerek, az általános iskolások italoztak, többször részegen jártak iskolába, a lakosság denaturált szeszt ivott. A pedagógusok között is nagy volt a fluktuáció, valósággal menekültek a faluból. A cigánytelepen az emberek putrikban éltek, ahol egyetlen vécé sem volt. A döbbenetből született Végh Antal Állóvíz című szociográfiája és az Üzenet című Ratkó-vers.

– A baj akkor kezdődött, amikor a szociográfia megjelent a Valóságban – fűzte tovább a történetet Babosi László.

– Maga a műfaj nem volt ritka akkoriban, de ennek az írásnak a problémafelvetése szokatlanul élesre sikeredett. A szerző tabutémák tömkelegét érintette, rámutatva a Kádár-korszak hibáira is. Azt se felejtsük el, hogy 1968-ról beszélünk, a párizsi diáklázadások, a prágai tavasz és invázió idejéről. Hazánkban ez az új gazdasági mechanizmus beindulása, vagyis egyfajta konszolidáció, gazdasági liberalizálódás időszaka. Darvas József, az Írószövetség elnöke, már 1967-ben felvetette, hogy a felszabadulás 25. évfordulójára újra kellene indítani a Magyarország felfedezése című sorozatot. A Valóság olyan népszerű lett, hogy nem csak az értelmiség, de az egyszerű emberek is vásárolták.


Természetesen a megyei pártbizottság személye elleni támadásnak vette a tanulmányt, s az egyébként valóban felfedezhető fejlődésre hivatkozott. Orosz Ferenc megyei első titkár hadjáratot indított Végh ellen. A Kelet-Magyarország akkori újságírójával, Gesztelyi Nagy Zoltánnal cikksorozatot írattak az idillikus penészleki életről, s ki akarták záratni a szerzőt az írószövetségből. „Ahol ellenséges nézet van, ott ellenségnek is lenni kell” – adtak hangot a felháborodásuknak egy pártbizottsági ülésen.

Csakhogy ekkor már más szelek fújtak, mint 10 évvel azelőtt. Sőt! Darvas József saját szemével akart meggyőződni a penészleki állapotokról. Ennek felvezetéseként 1968 június elején látogatást tett Nyíregyházán. Még a Kelet-Magyarország is előkészítette az eseményt, magára vállalva, hogy összegyűjti az olvasók „Darvas elvtárshoz” intézett kérdéseit. Mindenki Végh Antal nevetségessé tételére készült, de nem így történt. A penészleki tényleges látogatásra egy héttel később került sor.

– Darvas József Végh Antal igazát ismerte el, s az írót felfedezte magának a fővárosi értelmiség – folytatta a főkönyvtáros. – Penészlek pedig modern szóval „katasztrófaturizmus” célállomása lett. A dokumentumfilmes Gulyás-testvérek is ekkor nyúltak a témához. A vidéki lapok is lecsaptak rá, a Szabad Európa Rádió részleteket közölt a szociográfiából – mesélte Babosi.

Sokáig a közbeszéd része

A Népszabadság még 1968 végén is sajtóvitát kezdeményezett az ügyről, Darvas József többször megírta a tapasztalatait, többek között egy riportdrámában (A térképen nem található címmel), amit 1969 januárjában a Miskolci Nemzeti Színház a műsorára tűzött, hatalmas sikerrel. A főszerepet Csikos Sándor játszotta.

A megye továbbra is sértve érezte magát, 1968 nyarán egy tanulmányában még Margócsy József is a pártbizottság véleményét osztotta, Váci Mihály és Fábián Zoltán, az írószövetség vidéki titkára pedig hallgatott. De az Állóvíz-problematika még sokáig a közbeszéd tárgya maradt. Az írók – akikkel Kádár János igyekezett kiegyezni – egy bizonyos határig már írhattak a problémákról, csak ’56-ról kellett hallgatniuk.

Matyasovszki József








hirdetés