Ioninvázió a megyei könyvtárban

Ioninvázió a megyei könyvtárban
Miskolc – Szakállas Zsolt absztrakt expresszionista festményeiből nyílik kiállítás Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban május 10-én. Szakállas Zsolt festő és költő, 1965-ben született Miskolcon.

Költőként szürrealista és dadaista verseivel hívta fel magára a figyelmet, modern képei pedig nem először kerülnek bemutatásra a megyeszékhelyen. Tavaly májusban “Csapoljunk csillagzománcot” címmel önálló kiállítása nyílt a Megyei Könyvtárban, legutóbb pedig a XXI. Miskolci Téli Tárlaton találkozhatott elektrográfiáival a közönség. Szakállas Zsolt most nyíló, önálló tárlata az “Ioninvázió” címet kapta. A képeivel kapcsolatban az alkotó így nyilatkozott: Erőteljesen foglalkoztat az alaktalanság kérdése. A rend is káoszból született, s ez a kaotikus rend tükröződik vásznaimon, kartonjaimon, rajzaimon.” A 16:30-kor kezdődő, irodalmi felolvasással egybekötött ünnepélyes megnyitón közreműködik Apagyi Ferenc költő, Komor Zoltán író és Vajda Éva művészetpártoló. A kiállított festmények május 31-ig lesznek megtekinthetőek a könyvtár nyitvatartási idejében. Kép: Szakállas Zsolt alkotásaival a XXI. Miskolci Téli Tárlaton








hirdetés