Ír sört érnek a limerickek

A döntő játékmestere: Illyés Ákos
A döntő játékmestere: Illyés Ákos - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Ebben az évben is meghirdetjük a nemes versengést.


A több száz beérkezett pályamű a legjobb bizonyíték arra, hogy az elmúlt három VIDOR Fesztiválon óriási sikere volt a Nyírségi Limerickbajnokságnak, amelyet a Móricz Zsigmond Színház, A Vörös Postakocsi folyóirat és lapunk hirdetett meg. A tavalyi döntő váratlan fordulattal ért véget: a verseny történetében először olyan induló diadalmaskodott az egyéni fináléban, aki a győztes csapatnak is tagja volt: Kulcsár Attila.

Humor és kreativitás

A viadal elsöprő sikerét látva egyértelmű a folytatás: a nemes versengést az idén is meghirdetjük, így aki eddig lemaradt, most megmutathatja limerickíró tudását. Gergely Ágnes író, költő megfogalmazása szerint „a limerick kötött formájú, ötsoros nonszensz vers, amely az első sor „Volt egyszer…” mesei fordulatával bejelentett hős kalandjait beszéli el, a kalandoknak az ötödik sorban félig megismétlődő első vagy második sor szab határt. A rímképlete: AABBA, a BB sorok mindig rövidebbek. Bárkiből válhat limerickíró, csak humor és kreativitás kell hozzá.

Ezúttal is két kategóriában (egyéni és csapat) várjuk a műveket, négy témában: sport, közélet, a hely szelleme (az én kis falum/városom) és szabadon választott. A jeligével ellátott alkotásokat az anita.szaraz@kelet.hu címre, illetve postai úton a Nyíregyháza, Dózsa György utca 4–6. címre várjuk augusztus 13-áig.

Finálé a VIDOR-on

A műveket a színház, a folyóirat és lapunk képviselői előzsűrizik, a döntőt a VIDOR Fesztiválon rendezik. A fináléra meghívjuk az alkotások szerzőit és szurkolóikat, a verseny pedig amellett, hogy maga a műfaj humoros, nagyon is komoly: mindkét kategória győztese jutalmat kap.

SZA


Fontos tudnivalók

Nevezni jeligés pályázatokkal az alábbi témákban lehet: közélet, a hely szelleme (az én kis falum/városom), sport, szabadon választott. Több kategóriában is lehet jelentkezni, a műveket augusztus 13-án éjfélig várjuk az anita.szaraz@kelet.hu e-mail címre vagy levélben a Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6. címre, a borítékra írják rá: Limerick.

Néhány limerick gondolatébresztőként:

Volt egyszer Magyarba egy Viszkis, nem volt ő szeszélyes, sem hisztis, kirabolt bankot, szívet is rablott, üldözte közrendőr, sőt tiszt is. (Garaczi László)

Van egy nő, úgy hívják, Etel. Egész nap a Neten csetel. Akadt egy kérője, de magát mér’ ölje: „Vegyen csak téged a Net el!” (Várady Szabolcs)

Egy kis hölgy a Trent partján, lent, jól tudta, hogy az mit jelent, ha így szólnak: „Drága, meghívnám egy teára.” Jól tudta, mit jelent – de ment. (Ismeretlen)








hirdetés