Irány Európa! A keleti csapat nagy sikere

Akt.:
Irány Európa! A keleti csapat nagy sikere
© Fotó: Pusztai Sándor - KM/archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Eljött az amatőr játékosok számára talán egész pályafutásukat befolyásoló pillanat. A régió válogatottak döntőjét rendezték abszolút semleges helyszínen, az MLSZ telki edzőközpontjában.

A Gerliczki Máté, Kiss Gábor páros irányította keleti együttes három vecsési, illetve egy mádi játékossal kiegészülve szabolcsi labdarúgókra épült, míg a nyugati országrészt képviselő gárdában jobbára – az élvonalból kipenderített, időközben, persze jelentősen átalakult –​ pécsi futballisták jutottak lehetőséghez.

Az első félidőben a keletiek előtt adódott több lehetőség, ugyanakkor az ellenfél fejelt kapufát. A szünet után az ibrányi Szabó Roland szép támadás végén szerzett vezetést, majd a ,,mieink,, is eltalálták a kapufát. A hajrában Makai István is betalált, végképp bebiztosítva a szép sikert. A győzelem jutalmaként a Kelet válogatottja képviselheti Magyarországot az amatőr Európa-bajnoki selejtezők során.

KM-KT


Régió válogatottak tornája – Döntő

Kelet-Magyarország–Nyugat-Magyarország 2–0 (0–0)

Telki, 100 néző, v.: Jakab Á.

Kelet-Magyarország: Gagyi S. – Kollár D.(Csáki J.) , Bozsoki I., Bodó G., Szűcs Á., Orosz D., Majoros Á. (Fejes J.), Tárkányi G. (Somogyi T.), Costea (Makai I.), Kristófi S., Szabó R. (Varga A.). Vezetőedző: Gerliczki Máté.

Gól: Szabó R. (51.), Makai I. (82.)








hirdetés