Iskolába járni jó

Akt.:
Iskolába járni jó
© Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Miért is jó iskolába járni? Megtudhattuk azon a kiállításmegnyitón, amelyet most pénteken rendeztek a Váci Mihály Kulturális Központban.

A rajzok és festmények elkészítésére kiírt képzőművészeti pályázatot még a múlt év decemberében hirdette meg első alkalommal a Nyíregyházi Tankerületi Központ a fenntartásában működő intézményekben, vagyis általános- és középiskolások körében. A gyerekek önkéntes alapon vehettek részt a megmérettetésen, s szabadon alkothattak, ami azt is jelenti, hogy szabadon választhatták meg a technikát, aminek a segítségével megfogalmazták az érzéseiket és gondolataikat az iskolai téma kapcsán.

– A pályázat nem titkolt szándéka az alkotás örömének átélésén túl az volt, hogy a közösséghez tartozás élménye, s az alkotói fantázia is teret nyerhessen a gyerekek számára – mondta el nekünk Gaszperné Román Margit tankerületi igazgató.

Megtudhattuk azt is, hogy miután minden intézmény megrendezte a maga házi bemutatóját, intézményenként a négy legjobb pályamű kerülhetett be a döntőbe, a dr. habil. Szepessy Béla elnök vezette zsűri elé. A válogatott ítészek végül 25 iskola négy legjobb alkotását – közülük az egyik közönségdíjas volt – javasolta kiállítani, s nem nehéz kiszámolni, hogy végül 100 gyönyörű rajz és festmény kerülhetett közönség elé. Tegnap, az ünnepélyes megnyitón már azt is megtudhattuk, kik léphettek fel a tárlat képzeletbeli dobogójára, illetve ezen túlmenően két közönségdíjast és két zsűrielnöki különdíjas tanulót is választottak. A legügyesebbek ajándékcsomagokkal, illetve állatkerti és családi fürdőbelépővel lettek gazdagabbak.

MJ

A díjazottak:

Első helyezett:

Kaska Kíra Sára (Tiszavasvári Általános Iskola)

Szilágyi Éva (Tiszavasvári Általános Iskola)

Második helyezett:

File Eszter Írisz (Újfehértói Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Tagintézménye)

Tranthi Hoai-Thuong (Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye, Nyíregyháza)

Harmadik helyezett:

Pásztor Marcell (Rakovszky Sámuel Általános Iskola és AMI, Gávavencsellő)

Szécsi Dorka Etelka (Tiszavasvári Általános Iskola)

Különdíjasok:

Laskovics Petra (Bem József Általános Iskola, Nyíregyháza)

Szegedi Zsuzsanna (Váci Mihály Gimnázium, Tiszavasvári)

Zsűrielnöki különdíjas:

Lakó Noémi (Rakovszky Sámuel Általános Iskola és AMI, Gávavencsellő)

László Boglárka (Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola)








hirdetés