Iskolába járni márpedig jó!

Gaszperné Román Margit, Mészáros Szilád és Rozman Béla a dobogósokkal
Gaszperné Román Margit, Mészáros Szilád és Rozman Béla a dobogósokkal - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Egy gyermekrajz minden szónál ékesebben beszél az érzésekről.

Miért is jó iskolába járni? Megtudhattuk azon a kiállítás-megnyitón, amelyet tegnap rendeztek a Váci Mihály Kulturális Központban. A rajzok és festmények elkészítésére kiírt képzőművészeti pályázatot első alkalommal még a múlt év decemberében hirdette meg a Nyíregyházi Tankerületi Központ a fenntartásában működő intézmények általános és középiskolásainak. A gyerekek önkéntes alapon vehettek részt a megmérettetésen, s szabadon, bármilyen technikát választva alkothattak.

Száz gyönyörű kép

– A pályázat nem titkolt szándéka az alkotás örömének átélésén túl az volt, hogy a közösséghez tartozás élménye, s az alkotói fantázia is teret nyerhessen a gyerekek számára. Jó volt látni, hogy a vegyes életkorú csoportok hányféle technikát és megközelítésmódot alkalmaztak. Annak pedig külön örültünk, hogy tanórai pillanatok is megjelentek a pályamunkákon – mondta el nekünk Gaszperné Román Margit tankerületi igazgató.

Megtudhattuk azt is, hogy miután minden intézmény megrendezte a maga házi bemutatóját, intézményenként a négy legjobb pályamű kerülhetett be a döntőbe, a dr. habil. Szepessy Béla elnök vezette zsűri elé. A válogatott ítészek végül 25 iskola négy legjobb alkotását – közülük az egyik közönségdíjas volt – javasolta kiállítani, s nem nehéz kiszámolni: végül 100 gyönyörű rajz és festmény kerülhetett közönség elé. Tegnap, az ünnepélyes megnyitón már arra is fény derült, hogy kik léphettek fel a tárlat képzeletbeli dobogójára. Ezen túlmenően két közönségdíjas és két zsűrielnöki különdíjas tanulót is választottak.

Alkotás az alkotásban

A legügyesebbek ajándékcsomagokkal, illetve állatkerti és családi fürdőbelépővel lettek gazdagabbak. Az egyik győztessel, Szilágyi Évával szót váltanunk is sikerült. Munkája tulajdonképpen alkotás az alkotásban. Azt a pillanatot örökítette meg – odafestve a saját alkotó kezét is –, amikor épp a pályamunkát készíti. Rozman Béla tanár neveltjének a képe egyértelműen sugallta: azért jó iskolába járni, mert ott például alkotni, képeket festeni is lehet.

– MJ –


A díjazottak

Első helyezett: Kaska Kíra Sára (Tiszavasvári Általános Iskola), Szilágyi Éva (Tiszavasvári Általános Iskola)

Második helyezett: File Eszter Írisz (Újfehértói Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Tagintézménye), Tranthi Hoai-Thuong (Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye, Nyíregyháza)

Harmadik helyezett: Pásztor Marcell (Rakovszky Sámuel Általános Iskola és AMI, Gávavencsellő), Szécsi Dorka Etelka (Tiszavasvári Általános Iskola)

Különdíjasok: Laskovics Petra (Bem József Általános Iskola, Nyíregyháza), Szegedi Zsuzsanna (Váci Mihály Gimnázium, Tiszavasvári)

Zsűrielnöki különdíjas: Lakó Noémi (Rakovszky S. Általános Iskola és AMI, Gávavencsellő), László Boglárka (Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola)








hirdetés