Helyi közélet

2017.07.24. 16:09

Ezt írta a Kelet 70, 60, 50 és 40 éve - Az egész ország területén felkutatják a rádió orvhallgatóit

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1947-es, 1957-es, 1967-es és 1977-es július 24-i Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk kicsit.

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1947-es, 1957-es, 1967-es és 1977-es július 24-i Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk kicsit.

Hetven éve írtuk

1947. július 27., vasárnap

Halálra hurcolta gazdáját

Tragikus szerencsétlenségről érkezett telefonos jelentés a tiszalöki rendőrségtől. K. Miklós tiszalöki gazda a tehenét legeltette. A tehén nyakán lévő kötelet a kezére csavarva őrizte a jószágot, amely valamitől megriadt és vágtázni kezdett. Az idős gazda hiába csitította a megvadult tehenet, az vad vágtájában magával hurcolta. A mezőn dolgozók K. segítségére siettek, mire azonban lecsillapították a megvadult állatot, akkorára az idős gazda halott volt. Az orvosi vizsgálat szerint K. halálát szívszélhűdés okozta, ijedtében halt meg.

Felkutatják az orvhallgatókat

A közlekedésügyi miniszter úr elrendelte a rádió-orvhallgatók felkutatását az egész ország területén. A kutatást ellenőrzőcsoportok végzik, és azok ellen, akik postai engedély nélkül tartanak birtokukban vagy üzemben rádiókészüléket, a rendőri büntetőeljárást megindítják. Az orvhallgatás két hónapig tartó elzárást vagy 600 forintig terjedő pénzbüntetést von maga után. Az orvhallgatóktól a készüléket elkobozzák és a kihágás elkövetőjének nevét, foglalkozását, lakását a rádióhírmondó útján a nyilvánossággal közlik.

Hatvan éve írtuk

1957. július 25., csütörtök

Cserélik a kompokat

A megyei tanács ipari és közlekedési osztálya a megyénkben lévő 16 darab fakompot fokozatosan kicseréli vaskompokra. Ebben az évben egy vaskompot adnak át a forgalomnak.

Ötven éve írtuk

1967. július 25., kedd

Új kisvasúti pályaudvar

Mindmáig megoldatlan a nyíregyházi állomásépület előtti rész rendezése, a gyalogos- és gépjárműforgalom zavartalan biztosítása. Mint ismeretes, a kisvasút Nyíregyházán átkelő szakasza megszűnik, a személy- és teherszerelvények a záhonyi vasútvonal mellett érkeznek majd be a Petőfi térre. Az új nyomvonal maga után vonja az állomás előtti tér közlekedésének szabályozását is, a mérnökök már dolgoznak a részletes terveken. A kisvasút városi szakaszának megszűnése után a sóstói forgalom jelentős részét buszokkal fogják lebonyolítani. Bár a MÁV elképzelése még nem ismeretes, helyes lenne, ha az új végállomás és Sóstó között ingajáratot közlekedtetnének.

1967. július 26., szerda

Lemarad a jég a versenyben

A jég egyre kisebb szerepet játszik a kereskedelemben. Használják, de korántsem olyan mértékben, mint ahogy néhány évvel ezelőtt. Jégverme pedig kizárólag a vendéglátóipari vállalatnak van, bár még tavaly télen az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat is termelt ki Sóstón jeget. Ez náluk most megszűnt, ami kell, megkapják az almatárolótól, s innen szerzi be a szükségeset a Csemege és az Utasellátó is. De nyilvánvaló, hogy egyre jobban háttérbe szorul a jég a korszerű hűtőszekrények versenyében. Az élelmiszerboltok többségében hűtőgépet használnak, karbantartásukat az ELEKTERFÉM Ktsz végzi. Korábban gondot okozott Nyíregyházán az, hogy ha egy gép elromlott, nem jelentkezett időben a ktsz, s az áru hamar veszélybe került. Ezt már megoldották, csupán a záhonyi és a kisvárdai üzletekbe szokott későn érkezni a szerelő. Ez a helyzet most, a nyár közepén a „jégfronton”. A fejlődés biztató. Érdekes, hogy Nyíregyházán csaknem annyi a hűtőtér, mint a megye többi területén összesen.

Negyven éve írtuk

1977. július 24., vasárnap

Mederátvágás a Tiszán és a Szamoson

Egy-egy kanyart vágtak át a Tiszán és a Szamoson a Felső–Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei, hogy meggyorsítsák a víz útját. Bár a Tiszának és mellékfolyóinak rendezése Vásárhelyi Pál után a múlt században és a század első évtizedében befejeződött, ma is akadnak olyan szakaszok, ahol a mederrendezésnek erre a radikális módjára van szükség. A Tiszán Tiszaszalka mellett egy 400 méteres átvágással 2600 méteres kanyartól szabadították meg a folyót. A Szamoson Olcsva alatt 350 méteres átvágással két és fél kilométeres kanyar szűnt meg. A mederátvágások több évre való munkát adnak, Tiszaszalkánál például 1973-ban kezdtek hozzá, s jövőre fejeződik be a teljes rendezés. Számítanak a folyó segítségére is, ugyanis az átvágáskor nem a teljes medret építik ki, hanem csak a rövidebb utat teremtik meg a víznek, magasabb vízálláskor. A gyorsabban folyó víz aztán maga mélyíti ki az új medret, ugyanakkor a holtággá váló kanyarban megindul a hordalék lerakódása, az ág feltöltődése. Ezzel a módszerrel igen tetemes földmunkát takarítanak meg.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában