Ismét jön a Fradi Kisvárdára

Vári Barnabásékra (fehérben) nehéz mérkőzés vár
Vári Barnabásékra (fehérben) nehéz mérkőzés vár - © Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – Betegek és sérültek a szabolcsiaknál, szombaton nem meccselnek egymás ellen az unokatestvérek.


Két bajnoki, két kupameccs. A futó fociszezonban ennyi meccsen találkozott a Kisvárda Master Good és a Ferencváros. A bajnokságban mindkét meccset 2–0-ra nyerte a listavezető Fradi, miként a kupa nyolcaddöntőjének első felvonását. A kisvárdai visszavágón aztán már 1–1 volt az eredmény. Szombaton ismét a Várkerti Stadionban találkoznak a felek a bajnoki folytatásban.

Javítani a nem rosszon

– A legutóbbi bajnoki óta eltelt két hét első felében kerestük a megoldást, hol tudnánk fogást találni a Ferencvároson – kezdte érdekelődésünkre Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Aztán a gyakorlások után úgy döntöttünk: az utóbbi hetek nem rossz játékát szeretnénk egy picit javítani. Igazán nagyobb változást nem akarunk. Ezen a héten sérülések és betegségek nehezítették a munkánkat.

Fakultatív tréning

Olyannyira, hogy a hírek szerint a csütörtök délelőtti tréning idő előtt véget ért, fakultatív programként azok edzettek végig, akik teljesen rendben voltak. A valószínűleg vírusos megbetegedés mellett az Újpest ellen meghúzódott román Gheorghe Grozav továbbra is külön edzett, és Hugo Seco sincs százszázalékos állapotban.

– A Fradit ismerjük, nagyon kevés sebezhető pontja van, jó csapat – folytatta ­Dajka László. – Hál’ istennek az utóbbi időben jól játszottunk ellenük. Vannak gondjaink, de bárhogy is állunk fel ­szombaton, mindent meg fogunk tenni a mérkőzésen azért, hogy jó eredményt érjünk el.

Sajnálja is, meg nem is

Mivel sok még a kérdőjel, végleg csak szombaton dél­előtt ad majd választ arra, hogy kik a hadra foghatók, akik pályára tudnak lépni a zöld–fehérek ellen. Az biztos, hogy az uncsitesók nem meccselnek egymás ellen, mert Lucas ugyan játszani fog, ám Leandro hiányozni fog a Fradiból.

– Leo öt sárga lapos, így nem léphet pályára. Egyrészt sajnálom, mert nem találkozhatunk, másrészt valahol örülök is neki, hiszen a Fradi így az egyik legjobb játékosa nélkül lép pályára ellenünk – nyilatkozta Lucas a klub honlapján.

Labdarúgás: NB I., 29. forduló, szombat

Kisvárda Master Good–Ferencváros Várkerti Stadion, 17., v.: Iványi (Medovarszki, Szalai). Kisvárda Master Good: Felipe – Melnyik, Ene, Kravcsenkó, Protics – Lucas, Cukalasz – Ilics, Gosztonyi, Sassá – Horváth.

További mérkőzések
Mezőkövesd–Honvéd 13.45
Paks–Újpest 17
Haladás–Puskás Akadémia 17
MTK–DVTK 17
Vidi FC–DVSC 19.30

ML



Sporthírek






hirdetés