Ismét új autóval a Várkonyi-Makai páros

Ismét új autóval a Várkonyi-Makai páros
© Photo: Pro One Media
Az elmúlt 2 év folyamán már negyedszer ülnek új autóba a Ritmus Ase versenyzői, a Várkonyi-Makai páros.

Most a Hyundai-t cserélik le egy remélhetőleg még jobb technikára, egy Skoda Fabia R5-re a 7. Mahle Nova Gorica Rally-ra, amit szeptember első hétvégéjén rendeznek Szlovéniában, az olasz határ mellett.

Várkonyi Szabolcs: Mindig ki akartam próbálni a Skodát, most úgy alakult, a Korda Racing döntése alapján, nincs is másra mód. Az autó többszörösen bizonyított, legutóbb az Ózd Rally-n, ahol a csapat mindkét Skodája dobogós lett. Sokkal több beállítás van hozzá, és azt mondják, a futóműve miatt könnyebb vezetni. Remélem így lesz, csak rajtam múlik minden, valószínűleg. Tavaly már mentünk itt, a pályák ugyanazok, bár nem mindegyiken mentünk versenytempóban, mert egy allergiás betegség miatt ki kellett állnunk. Most szedem a gyógyszert ezerrel, nehogy ismét előforduljon. Sok belsőt néztem, hiszen a Skoda váltó áttétele azért más, remélem a felírásnál sikerül eltalálnom a fokozatokat. Kint tesztelünk, amennyit csak bírunk, mert, hogy ne legyen annyira egyszerű, most gumit is váltunk, Hankookkal megyünk, hiszen ők a szlovén bajnokság beszállítói. Várom a versenyt nagyon és bízom benne, hogy az időjárás a szokásosnál egy kicsit kevésbé „szívat” minket, mint az elmúlt egy évben!

Makai Gergely: Nagyon szerettem a Hyundai i20 R5 versenyautót, de most itt az ideje kipróbálni a Skodának a valaha volt legsikeresebb versenyautóját. Kíváncsian várom, hogy miben lesz más a Hyundaihoz képest, bár azt gondolom, nagyon minimális lehet a különbség, meglátjuk! Múlt héten Portugáliában volt egy versenyem, ahol angolul navigáltam egy Peugeot 208 R2 versenyautóban, jó barátomnak André Lavadinhonak. A verseny jól sikerült, abszolútban a 6., 2wd-ben pedig a dobogó alsó fokán, a harmadik helyen végeztünk. Azt gondolom ez jó bemelegítés volt a Nova Gorica rallyra. Szeretnénk ismét a Mitropa kupában dobogóra állni, igyekezni fogunk. Az időjárásról meg inkább nem is mondok most semmit.

Támogatóink segítségét köszönjük!








hirdetés