Nagyvilág

2011.05.13. 21:50

Készen áll a hétfői indulásra az Endeavour

<p>A NASA mérnökei befejezték az Endeavour hibáinak kijavítását, az űrsikló készen áll a hétfőre tervezett indításra - jelentette be pénteken az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Az Endeavour eredetileg április 29-én indult volna el utolsó űrutazására kivonása előtt. Az indítást négyszer kellett elhalasztani.</p>

Az elmúlt két hétben végzett hibajavítások befejeződtek, minden szükséges teszt el lett végezve, és az Endevour készen áll az indításra - jelentette be Jeff Spaulding, a NASA egyik magas rangú tisztségviselője. Az eredetileg április 29-ére tervezett indítást pár órával a start előtt kellett leállítani egy elektromos hiba miatt. Az eredetileg 72 órásra tervezett halasztás után még három alkalommal kellett eltolni a startot.

Az indítás a mostani tervek szerint közép-európai idő szerint hétfőn délután három óra előtt négy perccel lesz. Az űrsiklóval öt amerikai és egy olasz űrhajós indul majd a Nemzetközi Űrállomásra. A 16 naposra tervezett küldetés alatt egy kétmilliárd dollár értékű berendezést szállítanak az állomásra, amellyel a sötétanyag és az antianyag, és egyben a világegyetem keletkezése után kutatnak majd. A küldetés alatt négy űrsétát fognak végrehajtani, új berendezések beszerelésére, valamint karbantartási munkák elvégzésére.

Az Endeavour indításának elhalasztása miatt az Atlantis űrsikló indítását júliusra kellett tolni, az eredetileg tervezett június 28-ai időpontról. Az Atlantis lesz az utolsó amerikai űrsikló, amelyik űrutazást hajt végre.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!