ISPA: megtakarítottak a közbeszerzésen

A korábban számolt 22 milliárd helyett 17 milliárd forintba kerül majd a Debrecen
és térsége szennyvízelvezetési ISPA-program – jelentette be Kósa Lajos, a cívisváros
polgármestere.

A tervek szerint a jövő esztendő végére teljesen csatornázott lesz a megyeszékhely
– hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a közbeszerzési eljárás eredményhirdetése
után tartott csütörtökön. A megtakarított mintegy 5 milliárdot szeretnék a műszaki
tartalom bővítésére fordítani, erről tárgyalásokat kezdeményeznek majd a beruházás
költségének 85 százalékát finanszírozó – a fennmaradó 15 százalékot a város
állja – Európai Unióval.

A város történetének legnagyobb beruházása során Debrecen teljes belterületét,
valamint az úgynevezett céllakóterületeket – Halápot, Bánkot, Nagycserét, Dombost,
Kis- és Nagymacsot – csatornával látják el. Szintén csatornáznak 4, az agglomerációhoz
tartozó települést, Hajdúsámsont, Mikepércset, Sárándot és Ebest.

A 4 egységből álló pályázaton, melyre 15 ajánlat érkezett, a külföldi érdekeltségű
Főnix 2006, továbbá a Cívis konzorciumok – utóbbi mögött a Keviép és a Betonút
Rt. áll –, a Vertikal-D Szolgáltató Kft., valamint a fővárosi Innoterv Rt. vezette
konzorcium nyert. A debreceni területeken 2007 végéig készül el a munka, s ezt
követően kötelező lesz rácsatlakozni a csatornahálózatra.

Ü. Sz.








hirdetés