Isten jókedvében teremtette a focit

Isten jókedvében teremtette a focit
© Fotó: Matey István
Debrecen – A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat VI. Teremlabdarúgó Tornáját szombaton rendezték meg Tóth Árpád Gimnáziumban, az esemény fővédnöke Kocsis Fülöp érsek-metropolita volt.

Az ünnepélyes megnyitót az Attila téri székesegyházban tartották, Kapin István parókus, a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium lelki igazgatója elismerően szólt a sport és a hitélet kapcsolatáról, majd Molnár Erszébet evangélikus lelkész, az Evangélikus Roma Szakkollégium – Nyíregyháza vezetője megáldotta az eseményt.

A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium az előző két évi kupa győzteseként rendezte meg a tornát. Meghívást kaptak az egyházi fenntartású roma szakkollégiumok mellett az egyetemek fenntartásában működőek (Pécs, Hajdúböszörmény) is, így a résztvevő csapatok létszáma 9 volt.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

A hagyományokhoz híven a találkozó nyitómeccsét a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság és a szakkollégiumot
fenntartó főegyházmegye csapata játszotta.

Ezt követően a Hajdúdorogi Főegyházmegye és az EMMI csapata játszott; a debreceni együttes magabiztos, 10-0-ás győzelmet aratott. A kezdőrúgást Komolay Szabolcs alpolgármester végezte el.
A diákok első mérkőzésénél pedig Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár indította el a labdát.


A csapatok:

Evangélikus Roma Szakkollégium, Nyíregyháza
Budapesti Református Roma Szakkollégium
Jezsuita Roma Szakkollégium, Budapest
Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium
Wáli István Református Roma Szakkollégium, Debrecen
Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium
Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium
Lippai Balázs Roma Szakkollégium
Wlisloczki Henrik Roma Szakkollégium, Pécs

A végeredmény:

1. Wáli István Református Roma Szakkollégium, Debrecen
2. Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, Debrecen
3. Jezsuita Roma Szakkollégium, Budapest








hirdetés