Iszlám Állam – A szervezet több, öngyilkos merényletre kiképzett tagját fogták el Törökországban

Izmir – Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet nyolc, öngyilkos merényletre kiképzett tagját fogta el a török rendőrség egy isztambuli razzia során – jelentette csütörtökön az Anadolu.

A török állami hírügynökség szerint az előállítottak nagyszabású támadásra készültek, és korábban többször is megfordultak az Iszlám Állam “konfliktusövezeteiben”. Az Anadolu egyéb részletet nem közölt a gyanúsítottakkal és a tervezett merénylettel kapcsolatban.

A hatóságok városszerte 14 címen hajtottak végre rajtaütéseket, főként a metropolisz külső kerületeiben. Az isztambuli rendőrség tovább keresi az Iszlám Állam merényletre készülő további három tagját – írta az Anadolu.

A Star kormányközeli török napilap csütörtökön azt jelentette, hogy a rendőrség és a hírszerzés közös műveletben a terrorszervezet 10 tagját fogta el a nyugat-törökországi Izmirben.

2015-ben és 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon. Az Iszlám Állam feltételezett tagjai utáni nyomozás Törökországban azóta is tart.

– MTI –








hirdetés