Italok és sütemények versenye Kemecsén

Bálint János főszervező figyeli a „süteményes” zsűri munkáját
Bálint János főszervező figyeli a „süteményes” zsűri munkáját - © Fotó: Pusztai Sándor
Kemecse – Az idén sem maradt el a gazdák és a háziasszonyok vetélkedése.


Hagyomány már Kemecsén, hogy a tavaszváró mulatsággal egybekötik a helyi borok, pálinkák és sütemények versenyét. Az idén sem szakadt meg ez a szokás, három külön zsűri minősítette a helybeli gazdák és a háziasszonyok
termékeit.

Oklevél, ajándéktárgy

Nem volt könnyű dolguk a zsűritagoknak, hiszen érkeztek minták bőven úgy a nedűkből, mint a finomságokból. A tavaszváró mulatságon hirdették ki az eredményeket, a legjobbak akkor vehették át az okleveleket és az ajándéktárgyakat – tájékoztatta lapunkat Bálint János, aki évek óta a versenyek lelkes és fáradhatatlan főszervezője.

Az eredmények

Fehérborok, arany fokozat: Kostyó Dezső, Lukács József, Horváth Balázsné, Bari István; ezüst fokozat: Balázs Mihály, Varga Gyula, Labbancz István, Gégény Mihály; bronz fokozat: Vencel József, Tolnai Klára.
Rozéborok, arany fokozat: Labbancz István, Varga Attiláné; ezüst fokozat: Vencel József, Gégény Mihály;
Vörösborok, arany fokozat: Vencel József, Bakosi László, Bodó-Hús Kft., Gégény Mihály; ezüst fokozat: Gégény Mihály;
Gyümölcsbor, arany fokozat: Vencel József
Almapálinka, arany fokozat: Gacs Mátyás, Varga Attiláné
Körtepálinka, arany fokozat: Lutter Sándor
Vegyes pálinka, ezüst fokozat: Varga Attiláné
Sós sütemények, arany fokozat: Járási Hivatal Kemecse
Vegyes sütemények, arany fokozat: Varga Magdolna, Gégény Mihályné, az OTP kemecsei fiókja
Krémes, arany fokozat: Simon Istvánné, Blaner Miklósné, Kovács Jánosné, Sándorfi Lászlóné, Járási Hivatal Kemecse
Torta, arany fokozat: Ónodi Bajkó Tünde; ezüst fokozat: Varga Attiláné, Nagycsaládosok Egymást Segítő Egyesülete

KM








hirdetés