Ítélethozatal nélkül érhet véget az egyik utolsó náci lágerőr pere Németországban

Ítélethozatal nélkül érhet véget az egyik utolsó náci lágerőr pere Németországban
© Illusztráció: GetYourGuide
Berlin – Ítélethozatal nélkül érhet véget Németországban az egyik utolsó náci légerőr elleni per, mert a bíróság a 95 éves vádlott rossz egészségi állapota miatt lezárta az eljárást.


A münsteri tartományi bíróság szerdai közleménye szerint a döntés nem jogerős. A vádlott egy sor súlyos egészségi gond miatt tartósan alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a tárgyaláson és fellépjen érdekeiért. Alapbetegsége – egy szívrendszeri károsodás – gyógyíthatatlan, állapota így várhatóan nem javul, és nem is lesz már többé képes arra, hogy bekapcsolódjon az eljárásba – indokolta a bíróság az igazságügyi orvosszakértői jelentésekre alapozott döntését.

A német állampolgárságú, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi illetőségű férfit és egy 93 éves, szintén német állampolgárságú társát 2017 novemberében megvádolták, hogy 1942 és 1945 között a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaiként közreműködtek a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs tábor több száz rabjának meggyilkolásában.

A dortmundi ügyészség által emelt vád szerint a táborban végzett tevékenységükből adódóan mindketten bűnrészesek az ott elkövetett gyilkosságok valamennyi típusában, így a gázkamra révén végrehajtott emberölésekben és más módszerekkel elkövetett tömeges kivégzésekben, valamint a lágerbe hurcolt emberek halálra dolgoztatásában és éheztetésében. A vád szerint mindketten ismerték a tábor működését, és ezzel a tudattal végezték őrszolgálati tevékenységüket.

A két férfi – akiknek neveit a személyiségi jogok védelméről rendelkező németországi jogszabályok miatt nem hozták nyilvánosságra – tagadta a több száz rendbeli emberölésben bűnrészesség vádját. A Gdansk (Danzig) közelében kiépített koncentrációs táborba mintegy 110 ezer embert hurcoltak, közülük nagyjából 60 ezren haltak meg. A dortmundi ügyészség a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális szövetségi ügyészség (ZSt) észak-rajna-vesztfáliai kirendeltségeként járt el a két egykori lágerőr ellen.

A ZSt évtizedekig nem kezdeményezett vádemelést náci koncentrációs táborok és megsemmisítő táborok őrei ellen, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítéletre. A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben öt év börtönre ítélte az időközben elhunyt lágerőrt, bűnrészesnek találva őt 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához. Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, a ZSt így valamennyi ismert élő lágerőr ügyében vizsgálatot kezdett.

– MTI –








hirdetés