Itthon is megszorongatva

Bakosi Péter szorult helyzetben is átjutott az adott magasságon
Bakosi Péter szorult helyzetben is átjutott az adott magasságon - © Fotó: Mérei László
Nyíregyháza – Régen kellett annyit küzdeni egy hazai elsőségért Bakosi Péternek magasugrásban, mint a Honvéd-kupán.

Három elsőséget szereztek a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a 31. Honvéd Kupa nemzetközi versenyen, amely 1500 méteren Iharos Sándor-emlékviadal is volt egyben. A közelmúltban a nemzetközi porondon jól teljesítő atléták közül az élen végzett a gyaloglásban universiade-4. helyezett Helebrandt Máté és az U23-as Európa-bajnokságon ötödik magasugró, Bakosi Péter.

Utóbbit hazai porondon régen kényszerítették ekkora küzdelemre, igaz, ebben az ő könnyelműsége is benne volt egy picit. A 201 centis kezdőmagasságát elsőre elrontotta, a következő kísérletét átvitte 204-re, ami simán ment. Közben a kecskeméti Fajoyomi Viktor a 207-et és elsőre a 213-at is vitte, Bakosi pedig utóbbi magasságon rontott, mégis 216-ra rakatta a lécet. Ez a magasság másodikra – a rontott 213-mal együtt tehát összességében harmadikra – sikerült, elsőre jött a 219 is, és ezen a magasságon az ellenlábas kiszállt a versenyből. Peti biztos győztesként az idei egyéni legjobbját jelentő 222-re ment a rekkenő hőségben, ami nem jött össze, a győzelem, a hazai veretlenség megőrzése azonban igen.

Ónodi Dávid viszont elvesztette idei itthoni makulátlan mérlegét 100 méteren, igaz, a győztes Bézsenyi Gergellyel azonos eredménnyel, 10.73 másodperccel, célfotóval szorult a második helyre. Az élen végzett még hármasugrásban Pál Robin, mindez azért biztató a jövő hétvégi országos bajnokságra nézve, mert a teljes honi élmezőny képviseltette magát a viadalon.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország július 28-i számában.








hirdetés