Ivóvíz nélkül emberi méltóság sincs

Mi még jó helyzetben vagyunk: elég egy közkút, és Dávid és Viktória is felüdülhet
Mi még jó helyzetben vagyunk: elég egy közkút, és Dávid és Viktória is felüdülhet - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Vízben gazdag ország vagyunk, de vajon meddig mondhatjuk ezt el magunkról? Manapság sajnos ott tartunk, hogyha valahol egy szakmai diskurzus során a víz a központi téma, a végére könnyen kialakulhat egyfajta világvége-hangulat. Mindez csütörtökön csak nyomokban volt tetten érhető a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei területi szervezetének közös víz világnapi ünnepségén és előadóülésen.


Manapság egy pillanatra sem dőlhetünk hátra, azzal nyugtatgatva magunkat, hogy vizekben gazdag ország, azon belül pedig gazdag megye vagyunk. Már csak azért sem, mert a globális negatív tendenciák egyre inkább begyűrűznek a mi vidékeinkre is. Ezért remek alkalom a víz világnapjának valamennyi eseménye arra – ilyen volt a csütörtöki is a megyeházán –, hogy szót ejtsünk a gondos vízgazdálkodásról és megoldandó feladatainkról.

Az arannyal egyenértékű

A házigazdai minőségben is fontos szerepet játszó Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója mindjárt az elején megadta a szakmai diskurzus alaphangját, amikor úgy fogalmazott: a megyénk egyre inkább afféle „orvosi lóhoz” hasonlít, mivel bennünket újabban árvíz, belvíz, vízszennyezés és vízhiány egyaránt sújt. Fontos kérdésnek nevezte azt is, vajon meddig mondhatjuk vízkészletben gazdagnak magunkat. Mindezek után üdítőleg hatott a rendezvény egyik ünnepi szónokának, Román István kormánymegbízottnak a bejelentése, mely szerint a magyar kormány 2024-ig 89 milliárd forintot kíván öntözésre fordítani, amelyből az első évi fejlesztési összeg 17 milliárd forint lesz.

Román István és őt követve a közgyűlés megyei alelnöke, Baracsi Endre sem mulasztotta el többször hangsúlyozni: kiemelten fontos területről van szó, vagyis úgy kell vigyáznunk a vízkincsünkre, mint az aranyra. Amíg ugyanis a világ népességének egynegyede nem jut egészséges ivóvízhez, nálunk csak a csapokat kell megnyitnunk, és korlátlanul ömlik a tiszta ivóvíz. De ki tudja, meddig.

Merthogy a figyelmeztető jelekből már több is felütötte fejét hazánkban. Ilyen kevés víz talán még soha nem volt a megyében, mint most, de ilyen erős öntözési igény se jelentkezett eddig. Elgondolkodtató, hogy a vízszabályozások előtt 21 ezer négyzetkilométernyi vizes élőhelyünk volt országos viszonylatban, mindez mára 637 négyzetkilométerre csökkent.

És bár a Kárpát-medence még mindig hihetetlen víztározó képességekkel rendelkezik – csak a Duna 11 100 köbméternyi vizet hoz be az országba másodpercenként, amiből csak 2 530 köbméternyi távozik, és akkor még a többi folyóról nem is beszéltünk –, mindez töredéke annak, amilyen egykor volt. Ez utóbbira már Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója mutatott rá, nem rejtve véka alá az egyéb veszélyeket sem.

– Sajnos az aszályos területek északabbra húzódtak, ami már az országunkat is érinti, az utóbbi évtizedben jelentősen emelve az aszályindexünket, ami minimálisan 40 milliárdos kárt jelent évente. Egyre gyakrabban fogunk villámárvizekről hallani, és két jeges árvíz nemrég arra emlékeztetett bennünket, hogy ez sem a múlt elfeledett emlékei közé tartozik – fogalmazott a főigazgató, majd a vízkárelhárítás, vízszolgáltatás és fenntarthatóság fontosságára hívta fel a figyelmet.

Néhány szóban napjaink más fontos gondjára is kitért. Az árterekre sajnos rátelepültek a falvak, városok, az árvízi védvonalaink 94 százaléka nem éri el a megfelelő biztonsági szintet, a tározóépítés roppant költséges, a gazdák pedig megfeledkeztek az ötévenkénti mélyszántásokról, ami a belvizességet növeli.

Az öntözőrendszereink felújításra várnak, tonnaszámra emeljük ki a PET-palackokat a Tiszából, és a több száz milliárdos fejlesztések ellenére sem érjük utol magunkat. Pozitívum viszont, hogy differenciált árvízbiztonsági készenléttel, mederkezelési tervvel, aszálymonitoringgal, akkreditált vízminőségi mintavevő csoportokkal, vízpótló rendszerek kiépítésével – ezekről is szól ugyanis a Kvassay Jenő-terv – a helyzet jó szinten tartható.

Sokkoló adatok

A nap második előadója, dr. Váradi József, a Vízügyi Tudományos Tanács elnöke az ENSZ 2015-ben meghatározott fenntartható fejlődési céljai közül kiemelt kettőt, és a tiszta ivóvíz, az öntözés fontosságára fókuszált.

Elöljáróban olyan súlyos adatokkal sokkolt, mint: a harmadik országbelieknek 6 kilométert kell gyalogolniuk ahhoz, hogy tiszta ivóvízhez jussanak, aminek hiányában 3 800 ember hal meg naponta. Nálunk az emberek egyelőre nem szűkölködnek a legolcsóbb, a legbiztonságosabb, a legegészségesebb, a legkényelmesebb és a leginkább környezetkímélő csapvízben, mégis évi 5 milliárd palackkal járulunk hozzá a percenkénti egymilliós világszennyezéshez, és azzal riogatunk, hogy gyógyszermaradványok vannak a vízben, ami egymilliomodnyi egészségügyi kockázatot jelent. Egyébként is napi hetvenszer ellenőrzik az ivóvizeinket valahol az országban.

Dr. Váradi József az öntözéshez kapcsolódóan egyebek mellett arra mutatott rá, hogy amíg nem alakítjuk át a támogatási rendszert, a gazdákat nem lesz könnyű rávenni az öntözésre.

MJ








hirdetés