Íz, illat – dekára mérve…

Úgy van porciózva, hogy fél kézben elvihető legyen
Úgy van porciózva, hogy fél kézben elvihető legyen - © Fotó: a szerző
Ésik Sándor világjáró sorozatának 142. epizódjában a híres barcelonai piactéren nézett szét.

A város parkjának fáit ezer színben tarka kanárik lepik el, az épületek díszítményei a szivárvány minden árnyalatát magukon viselik. A legnagyobb sétálóutcán, a Ramblán a világ minden égtájáról érkezett turisták, és városi polgárok bőre a feketétől a fehérig változik. Meg sem lep tehát, hogy a La Boqueria, a piac tényleg annyira színes, mint egy bokréta mezei virág.
cukor2

Szemrevaló ínyencségek

A már említett híres prome­nádból nyílik. Korántsem olyan nagy homlokzattal hívogat, mint a mi Vásárcsarnokunk Budapesten. Belül pedig már-már szűkös. Ha a turistákat kivarázsolná valaki a Ramblára, ahonnan betévedtek nézelődni, talán több volna az eladó, mint a vevő. Az ínyencségek nagyobb része úgy is van porciózva, hogy fél kézben elvihető legyen. Akármerre nézek, sehol egy bevásárlókosaras háziasszony. Sem a sajtpultban, sem a füstölt sonkánál, kolbásznál nem lepődnek meg, ha néhány dekát vásárol a nagyokat nyelő bámészkodó, mint például jómagam.

A halszag a legerősebb

A frissesség, az egyenletes magas minőség, az ízléses csomagolás rabul ejt. Egy gyümölcspohár, egy falat rántott garnéla… Veszélyes hely a La Boqueria. Csak a szilárd önuralom mentheti meg az embert, hogy álmosságig bele ne vesszen az ínyenckedésbe.

cukor1

Illatok vagy szagok, vagy ezeknek elegye teszi próbára az ember orrát. Akár egy pulton belül is. A tengeri herkentyűkére gondolok. Az aznap hajnali fogásból származó csillogó páncélú rákokkal kezdődik a sor. A halak szaga a legerősebb, aki nem szereti, közel se jöjjön! A fintorgó filmező ember pánikszerűen abbahagyja a forgatást, mert az eladó nyersen lenyel egy kis tintahalat. A bejárat előtt látom viszont a többi kóstolgató, nassolgató turista között.

KM








hirdetés