Ízek, színek, illatok

Bodnár István és a legfrissebb kötet
Bodnár István és a legfrissebb kötet - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Bodnár István legfrissebb kötetében ízek, illatok, színek és árnyalatok keverednek.

Bodnár István annak az újságíró-generációnak a tagja, akik járták a vidéket, egyoldalas riportjaikban bemutatták Magyarország legkisebb településeit is. Ezekben az írásaikban a publicisták megcsillanthatták a mindennapi hírgyártás közben lírai alkatukat, szépírói vénájukat. Így születhetett meg Bodnár Istvánnak a Színek és árnyak című könyvecskéje, amelynek nehéz a műfaji besorolása, de ha mégis megpróbálkozunk vele, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyon sokféle írásból áll össze: tárcákból, novellákból, útleírásokból, riportféleségekből, visszaemlékezésekből, vallomásokból, összesen negyvennyolcból. Egyben azonosak ezek a műfajok: mindegyiket áthatja a líraiság, a metaforikus közlésmód. Ezt a sokszínűséget csak fokozzák a közben-közben felbukkanó versek, valamint Gál Ludmilla képzőművész huszonhárom illusztrációja, fotómontázsa, amelyek varázslatossá teszik az írások alapján elképzelt tájat, hangulatot. Ez utóbbit tekintve elsősorban a nosztalgia a meghatározó, azonban csipetnyi humor is vegyül az elegybe.

Fontos helyszínek

A kötet szerkezét az évszakok sora határozza meg tavasztól télig, és a szerző életkora, a gyerekkortól az ifjú- és felnőttkoron át a nagyapaság időszakáig. A meghatározó helyszínek a kisvárdai szülőház, a jelenlegi „sóstóhegyi háromszilvafás birtok”, valamint a bel- és külföldi utazások városai. Eközben ízek, illatok, színek és árnyalatok keverednek, az írások címei is erről árulkodnak: A tavasz színei, Rózsaszínű mesekönyv, Hozsannás fények, Szürke napom volt ma. A bevezetőben így ír a szerző: „Életünk során színek kísérnek minket a bölcsőtől a távozásig. Szülők szeretetéből áramló fények ölelnek át a gyermekkortól a felnőtté válásig, sőt, még azon is túl, amelyet viszonozni is tudunk. Színek vesznek minket körül, sokszín-gyönyörűségben tavasztól télig.”

Író, költő, újságíró

Aprólékos, részletes leírásokat és felsorolásokat olvashatunk a madarakról és a virágokról (tőzike, kockásliliom, csilpcsalpfüzikék, szalakóta, házi rozsdafarkúak); szó esik gyermekpezsgőről, amely szódabikarbónából és vízzel hígított ecetből készült, a „falni való” könyvsorozatokról (Olcsó Könyvtár, Vidám Könyvtár). Megismerhetjük a tokaji szép lányokat: a mandulaszeműeket, a liliomléptűeket, a nádszálvékonyakat, az almamosolyúakat, a szőlőízűeket, a vadmacska-természetűeket és a tüzeseket, mint a bor. Megtudhatjuk, hogy a fülemüle és a csalogány szerepel a legtöbbször, 205 alkalommal a legszebb magyar versekben, és nem utolsósorban afféle bölcsességről is olvashatunk, hogy miért vágynak az idősek leginkább szeretetre. „A rájuk mosolygó szeretetre. A kandalló előtt sugárzó mosolyokra, a felnőtt és cseperedett gyerekek és az unokák látogatására, a baráti kézszorításokra, a fenyőfa alatt szikrázó szemek ragyogására.” E könyvben az író, a költő és az újságíró találkozik az olvasó kedvére, hogy ő is átélhesse hajdani efféle emlékeit.

– Minya Károly –








hirdetés