Újabb börtönvizsgálat Irakban

Egy amerikai katonai vizsgálat szerint 2004-ben más börtönökben is rossz körülmények között tartottak fogva irakiakat, nemcsak az Abu Ghraib-ban.

Leragasztották a foglyok szemét, hangosan szólt a zene, hogy ne tudjanak egymással beszélni, és előfordult, napokig csak vizet és kenyeret adtak be a szűk cellákba. Az újabb vizsgálatot azután indították, hogy kitört a botrány az Abu Ghraib börtönben.

A vizsgálatot végző dandártábornok jelentését pénteken hozták nyilvánosságra. A dokumentumban azt állítják, hogy az Abu Ghraib börtönben történt lelki és fizikai kínzásokhoz hasonló nem fordult elő máshol. A többi börtönben a jelentés szerint biztonsági szempontból volt szükség a szűk cellákra , és csak rövid ideig voltak bennük foglyok.

Három bebörtönzött ugyanakkor azt állította, hogy több napig tartották bezárva őket egy olyan cellába, ahol csak úgy tudtak leülni, ha átkulcsolták a térdüket. Egyikük beszámolója szerint levágták róla a ruhát, mielőtt a cellába vezették volna, leragasztották a száját és az orrát, hogy megnehezítsék lélegzetvételét. A vizsgálat ugyanakkor csak azt mutatta ki, hogy a foglyok szemét ragasztották le néha, hogy ne tudjanak megszökni.

A jelentéstést készítő dandártábornok nem javasolta fegyelmi eljárás indítását az érintett katonákkal szemben.



Sporthírek






hirdetés