Újabb piacok szerzése a cél

Amit megvalósítottunk, az színtiszta szocialista modell: az önkormányzat a tulajdonos, az árhatóság, és a regulátor – közölte Kósa Lajos egy csütörtöki, az önkormányzati vagyon kezeléséről szóló konferencián a szerte az országból érkezett szakembereknek.

A polgármester szerint a hagyományos működtetés közepette gyakorta megesik, hogy nem a tulajdonosnak vannak emberei a vállalatban, hanem fordítva: a közgyűlésben ülnek a vállalat emberei, holott a cél a hatékony működés lenne. – A Debreceni Vagyonkezelő alapítása eleve úgy indult, hogy képviselő nem lehet igazgatósági tag – folytatta a cívisvárosi holding megalapításának bemutatását a polgármester, aki pénzügyi szempontból mindenképpen sikertörténetnek nevezte a közszolgáltatók átalakítását és emellett viszonylag olcsónak mondta – a megyei városokhoz viszonyítva – az árakat.

Nem lesz összevonás

Nyíri László, a konferenciát rendező Debreceni Vagyonkezelő Rt. igazgatója elmondta, hogy a működtetés e formájában az ellenőrzési rendszer a legfontosabb: a tulajdonosi képviselet magasabb szinten valósul meg. További fejlődési lehetőségek lennének az ügyfélszolgálati és a vállalatgazdálkodási rendszerek összevonásában, ezt a lépést egyenlőre nem kívánják megtenni, a fejlődési lehetőséget az újabb piacok szerzésében látják. A debreceni vízmű jó eséllyel pályázik a hasonló nagyságrendű, ám veszteséges miskolci vízmű tulajdonlására, csakúgy, mint a székelyudvarhelyi vizes cégre. Az AKSD pedig nem csak a környező települések hulladékgazdálkodását vállalta fel, hanem szabolcsi és határon túli területekre is aspirál.

P.G.








hirdetés