Újabb településen jelent meg a madárinfluenza

Derekegyház – Újabb Csongrád megyei településen, Derekegyházon az Ördöngösi
majorban jelent meg a madárinfluenza.

A négy hetes libák közül néhánynál még pénteken olyan tüneteket észleltek,
amilyeneket korábban a madárinfluenza miatt elhullott állatoknál. A másnapi
vizsgálatok közben felmerült annak a gyanúja, hogy csak valamilyen baktérium
fertőzte meg állatokat, de a telepen tartott 9400 kislibát elgázosították –
olvasható a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

A major egy kilométeres körzetében 4 tanya, három kilométeres körzetében pedig
29 tanya van. Az azokon tartott csaknem ezer baromfit megvizsgálták, de nem
találtak a betegségre utaló jeleket.

A telep egyébként nyolc kilométerre van Lapistótól, ahol egy hete ütötte fel
fejét a járvány – mondta el a Független Hírügynökségnek Szigeti Sándor, megyei
főállatorvos.

A major 3 kilométeres körzetében védő-, 10 kilométeres körzetében pedig megfigyelési
zónát jelöltek ki. Ezzel a korábban már meghúzott zónák határai dél felé bővültek.
Szigeti Sándor elmondta azt is, hogy a major egy lakatlan környéken van, gyakorlatilag
egy utca legvégén. A majorhoz vezető úton hétfőn mindenkit ellenőrizni fognak
a rendőrök, hiszen élőállatot nem lehet majd odavinni.

Közben megkezdték a telep fertőtlenítését: 2-3 hét alatt átmossák a talajt
és az ott lévő tárgyakat, majd ezt követi az úgynevezett végfertőtlenítés. Miután
ezzel is végeztek újabb 21 nap után lehet majd állatokat betelepíteni a területre,
ha nem történik a környéken madárinfluenzás megbetegedés.



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés