Járvány

2020.05.28. 11:22

Operatív Törzs: folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek száma (videó)

Péntektől már a fővárosban is megnyílnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei, és a kulturális, valamint a sportrendezvények is megtarthatók – hangzott el az Operatív Törzs csütörtök tájékoztatóján.

Az Operatív Törzs tájékoztatója előtt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tartott sajtótájékoztatót, amelynek összefoglalóját ide kattintva tudja elolvasni.

Gál Kristóf szóvivő elmondta, újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma a járvány kezdete óta. Elhunyt újabb négy krónikus beteg. Ezzel 509 főre emelkedett az elhunytak száma, 1996-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent, 42 százalékuk fővárosi. Jelenleg 404 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen – ismertette a szóvivő.

Holnap hatályba lép a fővárosi intézkedések következő szakaszáról szóló rendelet: már a vendéglátóegységek belső részét is lehet használni, de csak maszkkal – mondta el Kiss Róbert rendőr alezredes a Magyar Nemzet tudósítása szerint. Hozzátette, a szálláshelyen üzemeltetett vendéglátóegységekre is az általános szabályok vonatkoznak.

A szabadtéri rendezvényekről Kiss Róbert elmondta, ezek megtarthatók, ahogy a Magyar Közlönyben is megjelent. A kormányrendelet alapján a sport- és kulturális rendezvények is újra szervezhetők, így a mozik, színházak is megnyithatnak, de vannak továbbra is védelmi szabályok, így a megfelelő távolság betartása – hívta fel a figyelmet.

A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését 953-an használják aktívan, és összesen 11 525 karantén van érvényben. A járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma több mint négyszázra emelkedett – árulta el az alezredes.

Személyforgalom esetén Nagylaknál kétórás várakozásra kell számítani a kilépő oldalon – ismertette Kiss Róbert.

Szlávik János, a Szent László Kórház főorvos infektológusa elmondta: több tízezren lehetnek azok, akik átestek a fertőzésen, de nem tudnak róla. Az ismert eseteknél a betegek nyolcvan százaléka szerencsésen meggyógyult, eddig több mint 1000 ember került kórházba. Általában ezen betegek mindegyikénél jelentkezett a láz és a száraz köhögés.

Idős embereknél ritkább tünet a láz, de az immunhiány miatt gyengébbnek és elesetebbnek érzik magukat. 200 eseteben szorultak intenzív ellátásra, ezeknél a betegeknél légzési elégtelenség alakult ki, őket altatásban kezelik. A vírushoz kötődő fertőzés leginkább az agyat, szívet és vesét támadja, ami sajnos halálhoz vezethet. A gyerekeknél tíz éven alul nem ismerünk súlyos esetet – mondta el Szlávik János.

Újságírói kérdésre a főorvos elmondta, ha valaki átesik a fertőzésen, akkor olyan ellenanyagok termelődnek, amelyeknek köszönhetően nagy valószínűséggel hosszú hetekig, hónapokig védett marad az újrafertőződés ellen. A hosszú távú védettséget még nem tudjuk megállapítani, ehhez több időnek kell eltelnie – tette hozzá.

Kiss Róbert emlékeztetett,

a szervezők felelőssége, hogy a kulturális rendezvényeken betartassák a szabályokat, arra azonban nem kötelezik őket, hogy a nézők egészségi állapotát felmérjék.

Csak egészségesen menjenek ilyen rendezvényekre – kérte a rendőr alezredes.

Szlávik János hangsúlyozta, továbbra sincs kimondottan a koronavírus elleni gyógyszer, de több terápiás megoldást alkalmaztak, amelyek segítették a gyógyulást.

Látva a legújabb tudományos eredményeket, folyamatosan változtatunk a terápiás protokollon, és olyan kezelést nem folytatunk, amelyről kiderül, hogy nem segíti a gyógyulást

– fogalmazott az infektológus.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában