Olcsóbb volt repülővel, mint vonaton

Ha anno hűségnyilatkozatot nem is állított ki Kalotai László, utólagos összegzése önmagáért beszél: megérte ötven esztendőt egyhuzamban eltölteni ugyanannál a cégnél. Rengeteg élményt őriz, sok munkatársra gondol vissza szívesen, számtalan barátot szerzett, jóformán beutazta a fél világot. Fél évszázados munkaviszony után úgy búcsúzott el az IBUSZ-tól, hogy az utóbbi években mellette pallérozódott utódja, Tóth Tamás. Az ő édesapja Kalotai Lászlóhoz hasonlóan hosszú évtizedeket töltött el az utaztatás szolgálatában Szolnokon, és éppen együtt mentek el nyugdíjba. Minden úthoz emlék kötődik, így aztán csak ízelítőt lehet nyújtani a bőségtálből.
– Noha a közgazdasági technikum pénzügyi tagozatán végeztem, közvetlenül utána az IBUSZ-nál helyezkedtem el. Ügyintézői beosztásban repülőjegykiadóként kezdtem – nosztalgiázott érzékelhető lelkesedéssel a turizmus félévszázadosa. – Akkoriban a 21 személyes Li2-es gépek közlekedtek Nyíregyháza és Budapest között naponta négyszer. Érdekes, hogy 1959-ben repülővel olcsóbb volt megtenni az utat, mint első osztályú vasúti kocsiban (előbbi 123, utóbbi 117 forintba került). Az irodánk a Korona könyvtár felőli sarkánál volt, a 60-as évek végén költöztünk a Bethlen Gábor utcára, ahol ma a postai ügyfélszolgálat található. A következő évtizedben váltottunk az Országzászló térre, ott mostanság egy telefonos iroda van. Más idők jártak, a 320 négyzetméteres irodában huszonketten dolgoztunk, a gépiesítés és egyéb indokok miatt jelenleg hatan serénykednek a nyíregyházi IBUSZ-központban.
Speciális helyzetben volt az utazási iroda, privilégiumot élvezett sokáig. Rajtuk keresztül lehetett valutát igényelni a Nemzeti Banktól, az útlevél-kérelmet is ők bonyolították le.
– A teljes kinntartózkodás idejére eleinte öt dollárt lehetett kérni hivatalosan – mosolygott hamiskásan a sokat megélt idegenforgalmi szakember. – Régen egészen más világ volt. Előfordult, hogy különvonattal három napos budapesti utat szerveztünk a tsz-tagoknak, akik elegáns szállodákban lakhattak. Egyik hétfő reggel Hajdúszoboszlóra hirdettünk különvonatos fürdőzést, délutánra megtelt, közel ezren választottak bennünket. Népszerű volt a tokaji látogatás is, nem volt ördöngősség megtölteni egy különbuszt. Ma már ez másként működik, más az igény és a kereslet. Anno volt egyetlen katalógus, abból lehetett választani, senki sem ismerte a last-minute fogalmát. A módosabbak, az ügyvédek, az orvosok, a jól menő iparosok között sláger volt Prága, Karlovy Vary, a Pozsony-Bécs hajóút.
Világot látott
Tíz éves ráhangolódás után az 1969-es esztendő volt mérföldkő Kalotai László életében.
– A főnök a Dunántúlra költözött, Budapestről azzal az elhatározással érkeztek a felettesek, hogy márpedig holnaptól én veszem át az irányítást. Negyven évig lehettem irodaigazgató, az átalakulások és a bővülések következtében változatos munkakört tölthettem be. Arra is szívesen emlékezem, hogy Európában szinte minden országában megfordulhattam, Ausztrália kivételével minden földrészen jártam, és ezek többnyire hivatalos utak voltak. Szeretnék minél több élményt átadni a két unokámnak, akikkel sűrűbben találkozhatok a jövőben. A baráti társaságom tagjait eddig sem hanyagoltam, Kiss Gyula barátomban ezúttal sem csalódtam – neki is köszönhetem, hogy ekkora visszhangot kaphatott ez a csodálatos ötven esztendő...