Játszóteret avattak a gyártelepen

Miután a történelmi egyházak képviselői megáldották a játszóteret, Novák Katalin, dr. Seszták Miklós (középen) és a helyi képviselő-testület tagjai átvágták a nemzetiszín szalagot
Miután a történelmi egyházak képviselői megáldották a játszóteret, Novák Katalin, dr. Seszták Miklós (középen) és a helyi képviselő-testület tagjai átvágták a nemzetiszín szalagot - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbogdány – A nyírbogdányi gyár­telepen 1,7 millió forintból épült új játszótér.

– Nem tudom elégszer megköszönni a településen élő gyermekek nevében ezt a szép, új játszóteret. Gróf Széchenyi István szavait idézem, amikor azt mondom: tőlünk függ minden, csak akarjunk. Ahol úgy érzik az emberek, hogy fontos a közösség ügyeivel foglalkozni, érdemes terveket kovácsolni és megéri vállalni az anyagi áldozatot, a fáradságot a közös célok megvalósításáért, a vállalkozásukat siker koronázza – mondta a nyírbogdányi gyártelep bruttó 1,7 millió forintból épült parkjának hivatalos átadásán Balogh Tibor Zoltán polgármester.

Saját forrásból fejlesztenek

– Amikor játszóteret építünk, azt fejezzük ki, a gyermekek életében a legfontosabb a szabad játék – vette át a szót Novák Katalin család- és ifjúságért felelős államtitkár.

– Ezen munkálkodunk akkor, amikor családpolitikai kérdésekről döntünk, amikor hároméves kortól óvodai férőhelyeket és jó minőségű, ingyenes étkezést biztosítunk a bölcsődében, az óvodában, és ingyenes tankönyveket az iskolákban. Igyekszünk a szülők számára is gondtalanabbá tenni a hétköznapokat, hogy minél több időt tölthessenek a gyermekeikkel.

Dr. Seszták Miklós, a választókerület országgyűlési képviselője elmondta: az elmúlt években sok hasonló eseményen vett részt, de kevés olyan településen járt, ahol kizárólag saját forrásból fejlesztenek, építenek, szépítenek – Nyírbogdány pedig egy ilyen hely. A nemzeti fejlesztési miniszter elárulta: hamarosan kondiparkkal és kerékpárúttal gazdagodik a község, de sportcsarnoképítés is szerepel a terveik között.

KM








hirdetés