Jégcsarnok a homokmezőn

Akt.:
Jégcsarnok a homokmezőn
© Illusztráció: getty images
Évtizedek fontos, de talán nem épp elsődleges kérdése dőlt el a múlt hét végi bejelentéssel: jégcsarnokot kap Nyíregyháza. Nemes ügy és cél, ez nem vitás, s érdekes adalék: már negyven évvel ezelőtt társadalmi munkát szerveztek egy állandó jégpálya megépítésére – ám mindmáig hiába szedték az almát ingyen a ’70-es évek középiskolásai. Nyéki Zsolt jegyzete.

Azóta sokan ígérgettek a jeges szórakozás és sport szerelmeseinek, de csöndben ki is faroltak a teljesítés alól. A következmények terhe a jelenlegi városvezetőkre maradt, revolvert adva mindazoknak, akik enyhén szólva sem szurkolnak nekik és a projekt mellé álló kormánynak. Különösen az elmúlt egy évben nem volt hiány heves jeges akciókból, olykor azt az érzés keltve, hogy a megyeszékhelyen szinte minden e körül forog. Kerülhetett szóba bármilyen beruházás, fejlesztés, gyakorta követte a kérdés: „… s hol a jégcsarnok?” Történt ez például tavaly novemberben is, amikor hiába írt alá megállapodást polgármester és kormányfő arról, hogy központi költségvetési pénz érkezik a Kállay-kúria felújítására, egy új ipari park kialakítására, a nyugati elkerülő út kiépítésére, kap a tömegközlekedésünk új, köztük már elektromos buszokat, építenek át veszélyes csomópontokat, kötik össze egy éven belül Nyíregyházát és Tokajt kerékpár­úttal, a mintegy 100 milliárdos „ajándékcsomag” után jött a megjegyzés: „bezzeg jégcsarnok meg nincs”. Most már lesz, de gyaníthatóan az itt élők többsége, ahogy a hiánya miatt sem bánkódott, a beruházás hírére sem érez különösebb elégtételt.

Aki nem érzelmi alapon közelíti meg, legfeljebb csöndes elégedettséggel nyugtázza: ezzel a beruházással a város gazdagabb lesz, tehetséges és szorgalmas gyerekek előtt nyílik meg a lehetőség, hogy sportoljanak, és szárnyalhatnak a Szabolcsi Sólymok. Az is látható: okafogyottá vált a közösségi oldalon a jégpálya köré verbuvált csoport követelése, a politikai ellentábor alól kihúztak egy lovat, de valószínűleg már nyergelik az újat. Ezt így kell elfogadni, miként azt is: a sportra fordított pénz hosszabb távon megtérülő befektetés, amely ellen érvként felhozni mondjuk az alacsony hazai bérszínvonalat egyszerű populizmus. Mutasson valaki egy ápolónőt, tanárt, mentőst, aki 2010 előtt rogyásig kereste magát a fizetéséből; egy kórházat, amely nyugati színvonalon látta el a betegeit, és közben el sem adósodott; egy nyugdíjast, akinek 2010 után kellett lemondania a rendszeres limonádézásról a Kajmán-szigeteken. Ez csak a politika színpadán működik, ahol az is belefér, hogy ugyanaz kér számon jégcsarnokot, aki közben bőszen „stadionozik”. Mindezen túllépve most teljesül egy viszonylag kis számú, de szép reményű közösség álma, s ez egy közösség ajándéka. Az új versenyuszoda is, melyben egyszer talán majd új „Szabó Tündék” szelik a habokat, s meg sem állnak a világ tetejéig – hisz a mi szemünkben Tünde világ- és olimpiai bajnok, mert csak egy másik magyar úszócsoda, Egerszegi Krisztina tudta őt legyőzni. A csodákat pedig jó újra átélni.

Nyéki Zsolt








hirdetés