Jégkorong-vb – Nem lenne csalódás a kiesés

Budapest – Nem lenne csalódás, ha a magyar jégkorong-válogatott kiesne a pénteken rajtoló oroszországi világbajnokságon, a magyar szövetség elnöke, Kovács Csaba ugyanakkor szeretné, ha a csapat “előbb-utóbb liftező” lenne az élvonal és a divízió I/A között.

Kovács Csaba kiemelte: amikor a hoki a 2008-as szapporói feljutás után bekerült a kiemelt látványsportok közé, és a sportágba áramlani kezdtek a TAO-pénzek, akkor a szövetség az igazolt versenyzők számának jelentős növekedését, a tucatnyi jégpálya építését és az újból feljutást tűzte ki célul. Ezek közül mind megvalósult. A szövetség bízik benne, hogy a magyarok ezentúl “lifteznek” majd, azaz nem évtizedenként egyszer, hanem gyakrabban sikerül kivívni a feljutást, mint például a szlovénoknak vagy a kazahoknak.

A pénteken rajtoló vb-n nem csak amiatt lesz nehéz kivívni a bennmaradást, mert az ellenfelek roppant erősek, hanem azért is, mert a német és francia, azaz a magyarokhoz világranglistán közel eső két együttes nem eshet ki, ugyanis jövőre a házigazda jogán indulhat. Így aztán elképzelhető, hogy egy győzelem kevés lesz az elittagság meghosszabbításához.

A magyar csapat akkor esik ki, ha a szentpétervári nyolcas utolsó helyén végez, vagy úgy lesz hetedik, hogy a német vagy a francia csapatot előzi meg és közben a moszkvai csoport hetedik helyezettjénél rosszabb a mutatója.
A magyarok először 2008-ban jutottak fel a 16-os élmezőnybe, majd a 2009-es kiesést követően tavaly, Krakkóban léptek ismét a legmagasabb szintre. A második világháború előtt még csak egyetlen egy osztály létezett és annak tagja volt a válogatott, de hetven évet kellett várni arra, hogy újra a legjobbak ellen léphessen jégre.

A szapporói feljutást kiharcoló hősök közül már csak öten – Hetényi Zoltán, Benk András, ifj. Kovács Csaba, Vas János és Vas Márton – vannak a keretben, az 1980 előtt született “aranygeneráció” tagjai nagyrészt visszavonultak, többen már a válogatott edzői stábjában kaptak helyet.

A generációváltás megtörtént, Chernomaz pedig annak ellenére tudta Krakkóban feljutáshoz segíteni a csapatot, hogy rengeteg fiatal kapott bizonyítási lehetőséget. Most még tovább fiatalodott a keret, amelynek tagja például az a 18 éves Garát Zsombor, aki előbb játszik majd A-csoportos vb-mérkőzést, mint felnőtt bajnoki összecsapást. De a 19 esztendős Stipsicz Bence és Galló Vilmos vagy a 22 éves Vay Ádám is első vb-jén szerepel.

A fiatalok mellett több honosított hokis erősíti a keretet: a kanadai születésű Dudás Jesse és Sagert Kalvin és az amerikai Wehrs Kevin a hátvédsor stabilizálásáért felel. A 41 éves, NHL-es múltú Banham Frank, valamint Sarauer Andrew már a krakkói feljutásban is döntő érdemeket szerzett. A magyar szövetség elnöksége amúgy egyszerre maximum öt honosított szerepeltetését engedélyezi a válogatottban.

A vb-n az első két ellenfél, Szlovákia és Kanada a világ élmezőnyéhez tartozik. A szlovákok bevallásuk szerint a 2009-es vb-n lebecsülték a magyarokat, és szenvedve, 13 másodperccel a vége előtt lőtték a győztes góljukat. Most a szlovák kapitány több magyar felkészülési mérkőzést a helyszínen tekintett meg, és igyekezett feltérképezni Rich Chernomaz csapatát. Kanada címvédő és olimpiai bajnok, ellenük nincs esély, 2009-ben 9-0-ra győzték le a magyarokat. A cél az lehet, hogy ennél kisebb legyen a különbség. Ahogy a csatár ifj. Kovács Csaba megjegyezte: azok ellen lépnek pályára, akiket nap mint nap csodálnak a tévében.

A harmadik rivális, a franciák ellen lehet a magyaroknak keresnivalójuk, de ők is olyan erőt képviselnek, hogy az elmúlt időszakban nem volt kiesési gondjuk, 2007 óta nem jártak a másodosztályban. Őket követik a finnek, akik szintén más szintet képviselnek, NHL-es és KHL-es sztárjaik ellen vajmi kevés az esély a pontszerzésre. Ez vonatkozik az amerikai gárdára is.

Az utolsó két összecsapáson olyan csapatok következnek, akik ellen lehetőség kínálkozik a bennmaradásra. A fehéroroszok ugyan meg tudják nehezíteni az elitcsapatok dolgát, ám Chernomaz szerint a vb ezen szakaszában állhatnak úgy, hogy megszorongathatók. A németek elleni csoportzáráson, pünkösdhétfőn sok minden múlik, mert elvileg ellenük is pontot kell szerezni a bennmaradásért.

A szentpétervári nyolcasból Kanada, Finnország és az Egyesült Államok, míg a moszkvai csoportból a házigazda orosz, valamint a svéd és a cseh csapat szólhat bele az éremkért folyó küzdelembe. A két városból a négy-négy legjobb kerül a negyeddöntőbe.

– MTI –








hirdetés