A két Rossi

Akt.:
A két Rossi
© Fotó: fifa.com
Gyermekkori bálványom tűnt fel a napokban Budapesten. Paolo Rossi mély nyomot hagyott bennem az 1982-es labdarúgó-világbajnokságon, amikor az olaszok utolsó három meccsén hat gólt szerezve (közte a brazilok elleni tripla) lett gólkirály, világbajnok, az év végén pedig aranylabdás. Ha már itt járt a korábbi olasz világsztár, nyilatkozott is. Bodnár Tibor írása.

A futballunk is szóba került. Udvarias volt, meg minden, dicsérte a múltunkat, a mostani válogatottunkat, hogy milyen jót tett a tavalyi Európa-bajnokságnak a visszatérésünk, de egy válaszával beárazta a futballunkat: sosem hallott Marco Rossiról. A neve viszont tetszik neki…

A névrokon honfitárs jelenleg a Budapest Honvéd edzőjeként azért küzd, hogy bajnok legyen a csapatával. Olaszországban még csak hírből sem ismerik a magyar mércével kiválónak tartott szakembert. És nem elsősorban Rossi (mármint Marco) baja, hanem a magyar futballé. Ekkora a presztízsünk.

El lehetne azt képzelni, ha lenne egy magyar edző mondjuk Botswanában, és az elsőségért hajtana a csapata, hogy ne lenne róla napi szinten híradás…? A valóság az, hogy edzőink nem kellenek külföldre, a külföldiként itt dolgozókat meg nem ismerik a hazájukban. Tisztelet a kevéske kivételnek!

Bodnár Tibor








hirdetés