2012.06.30 22:47;
Frissítve: 2012.06.30 22:47
Jegyzet: Dilemma
Apám is, anyám is vegyésztechnikusnak tanult, mert a lakóhelyükhöz közel vegyipari iskola volt, s mert a szüleik úgy látták, ennek a szakmának van jövője. Mindez az ’50-es, ’60-as években történt. Mindketten – humán érdeklődésűek lévén – vakvágányra kerültek. Apám hiába jelentkezett később magyarszakra az egyetemre, azzal utasították el, hogy már van szakmája. Anyám később mérnöki diplomát szerzett, de a mai napig emlegeti, mindig arra vágyott, hogy egy könyvesboltban dolgozzon. Hajdu Mariann jegyzete
Gyakran jut eszembe a történetük, amikor azt hallom, mivel műszaki végzettségűekre van ma szükség, a humán karokra készülők képzésének finanszírozását nem, vagy csak kevesüknek vállalja fel az állam.
Vajon hányan lesznek – kényszerből – pályatévesztettek? Idővel megkeseredettek?
Ugyanakkor látom a most végző hallgatókat is. Jogon közel kétszázan kaptak diplomát tegnap Miskolcon, töredékük, ha munkához jut, mert alig van szükség jogászra. Nem tűnik ma jó befektetésnek humán szakokon elkezdeni, elvégezni az egyetemet, főleg borsos árat fizetve a tandíjra.
No de mit csináljon, aki humán érdeklődésű? Erőltessük műszaki pályára? A kérdés nem is annyira költői: mindkét lányom olvasni, írni, rajzolni szeret.
Comments
0
