2012.04.25 10:16; Frissítve: 2012.04.25 10:16


Jegyzet: Kanyarok

José Manuel Barros José Manuel Barros
Bár Orbán Viktor bejelentését, mi szerint elhárultak az akadályok az IMF-fel való tárgyalások megkezdése elől, majd csak az Európa Bizottság szerdai döntése igazolja, azért nagyon valószínűnek tűnik. Barroso szóvivője is azt támasztja alá: ígéret szerint a magyar kormány teljesíteni fogja a kötelezettszegési eljárás során támasztott feltételeket. Szalóczi Katalin jegyzete

Nagy lépés ez ahhoz képest, hogy nemrég még büszke öntudattal azt bizonygatta a kormányfő: nekünk nem diktál az Unió. Előre-, vagy visszalépés? Attól függ, mihez képest. Mindenestere nemigen volt más út: ha nem sikerül kölcsönt (amit ő szívesebben nevez biztonsági tartaléknak) szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól, akár államcsődbe vihette volna az országot. Ahhoz képest feltétlenül előrelépés a megegyezésre való hajlandóság. Ha nincs pénz, nincs hitel, s nemhogy új befektetőkre nem sikerül szert tenni, de az eddigieket is elveszítjük.

Hogy öntudat szempontjából visszalépés-e, azt majd eldöntik az értékelők. A miniszterelnököt pedig nem kell félteni, biztos, hogy elrendezi magában, s véletlenül sem csődként értékeli majd a maga szempontjából, s előbb-utóbb megleli újabb lépéséhez is a kellő öntudatot sugárzó magyarázatot. De a lényeg végül is nem ez, hanem hogy elkerüljük az államcsődöt.

Tehát szerdán…

Szalóczi Katalin

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2