Jegyzet: Két hét illúzió
London 2012 - Megnyitó ünnepség - © Fotó: MTI/EPA/Hannibal
Egy olyan világesemény, melynek szelleme minket, magyarokat egyre ritkábban érint meg. Ahol nem a dolgok mögé kell látni jól értesülten, ahol valaki nem azért szerez érdemeket, és pozíciókat mert valamelyik pártnak a tagja, ahol általában a gyengébb veszít, és győz az erős. Nincs sumák, na jó, egy kicsi ott is előfordul, mert a játék tisztasága az elüzletiesedése miatt már nem a régi de, aki hajt, ahogyan a csövön kifér, odaérhet a dobogó tetejére mindenféle hovatartozás nélkül. Ott nincs középosztály, meg csókosok kasztja és mélyszegénység, többé kevésbe megvalósul az esélyegyenlőség elve. Van ugyan sportdiplomácia, de egy elsöprő teljesítménnyel értelmetlenné lehet tenni, mert a szabályokat nem lehet kétharmados többséggel csak úgy átírni. A legfőbb szempont az eredményesség, amit ott belemagyarázással, vakhitre támaszkodó hasba akasztással lehetetlen elérni. Olyan versenyek szem- és fültanúi lehetünk, amelyek nem eleve lefutottak, falból kiírtak.
De kár, hogy csak két hétig táplálja bennünk azt az illúziót, hogy ilyen is lehetne a világ.
