Jegyzet: Láthatatlan háború

Jegyzet: Láthatatlan háború
Július elején megszavazhatja a parlament azt a jegybanktörvényt, amely immár hónapok óta – látszólag – az egyetlen fontos akadályát képezi az IMF-tárgyalásoknak. Ratalics László jegyzete.

Bár a valutaalap és az Európai Központi Bank még csak vizsgálja a törvénytervezetet (aminek korábbi változatát június közepén vontak vissza Matolcsy György), a kormányzati és sajtókommentárok szerint ezúttal nem lehet gond, s a következő hónapban bejelentik a hiteltárgyalás megkezdését. Ami a nyári szünet előtt feltétlen megnyugtatja majd a pénzpiacokat, óvva, erősítve a forintot. De meddig?

A fő kérdés ugyanis egy ideje már nem az, hogy mikor kezdődhet el a konkrét hiteltárgyalás, hanem az, hogy a törekvés látszatán túl tényleg akarunk-e készenléti hitelkeretet? A szakértők szerint egyre több jel mutat arra, hogy – hacsak a nemzetközi széljárás nem válik pusztítóan viharossá – a magyar kormánynak nem célja megegyezni, fontos viszont úgy tennie, mintha egyezkedne. A megegyezés, vagyis a hitelkeret feltételeinek (diktátumainak) teljesítése ugyanis feltehetően politikai kudarcot jelentene a kormány számára (egykulcsos adó eltörlése, és úgy általában elszakadás a jelenlegi „sajátságos” gazdaságpolitikától).

Szun-ce tanítványai vagyunk, írja Matolcsy György a Heti Válaszban. A háború művészete című munkájával halhatatlanná lett kínai tábornok szerint, „aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz”. Mi meg reméljük, hogy az IMF-nek ez kínai.

Ratalics László



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés