Helyi közélet

2008.12.19. 06:12

Elő a velőt!

<p>Nekünk Bohács kell! – döntött a nyíregyházi városi közgyűlés Ady után szabadon. <STRONG>Ladányi Tóth Lajos jegyzete</STRONG></p>

Ezzel a lendülettel határoztak arról is, hogy megalakul a Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum. Izgalmas felállás. De vajon miért volt szükség minderre?

A megyeszékhely emblematikus épületéből az új évben a most még hivatalban lévő igazgató nem üres kézzel távozik. A „művházból” vele tart a bejáratott Nyírségi Ősz rendezvénysorozata szőröstül-bőröstül, a speciális kínálatú Krúdy Gyula Art Mozi üzemeltetése, és ezzel párhuzamosan a Nyíregyházához erőteljesen kötődő irodalmár szellemiségének gondozása.

Ha hoppon nem is marad az utódja, megáll a kezében a merőkanál. Mint Krúdy örökbecsű darabjában, amidőn Latinovits hallgatja Vendelin pincér történeteit. Nézi az aranyló, gőzölgő húslevest, és epekedve várja a velős csontot. Aztán azzal szembesül „Bohács Szindbád”, hogy a remegő velő hiányzik, a fokhagymás pirítóson pedig mindhiába keresi a csipetnyi sót és a jó tekerésnyi, frissen őrölt borsot. Szó, ami szó, sürgősen az asztalra kell csapnia az új direktornak, mert a csontokból velő híján nehéz lesz ínyenc falatokat tálalnia. Az viszont még megfoghatatlan, hogy miből tud főzni.

A két kulturális „kifőzde” étlapját mostanság szerkesztik. Eddig egy lakatta jól a népet. Jövőre lesz A és B menü, sőt még tán kímélő is. Etetés a javából!

Kapcsolódó cikkek:

- Ladányi Tóth Lajos -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában