Mezítláb az esőben

Akt.:
Mezítláb az esőben
© Illusztráció: Pixabay
Remek érzékkel a nyár legmelegebb hetére kértem szabadságot – én, aki legszívesebben egy gleccser szélén élnék, távol a szaharai hőségtől, a kánikulában szaunává változó paneltől meg pláne. Nehéz tevékenyen eltölteni az olyan napokat, amelyeken a középhőmérséklet is 30 fok, úgyhogy jórészt egy lavórnyi langyos lábvízben ülve néztem, hogyan érik a balkonpaprikánk és olvad kinn az aszfalt, benn a tükör. Érthető hát, hogy úgy vártam a lehűlést, mint óvodás a Mikulást. Csáki Alexandra jegyzete.


Míg szombat este minden jóérzésű ember hideg sörrel a kezében búcsúztatta a munkával töltött hetet, én az erkélyen ülve kémleltem az alkonyati eget. Néhány perccel azelőtt, hogy felkapcsolták volna a köztéri világítást, a ház előtt megmozdultak a földig hajoló fűz levelei, majd az egykori tévétorna ütemeire hajladozni kezdtek a karcsú ágak is.

Kopp. Kopp-kopp. Kopp-kopp-kopp-kopp… doboltak a kövér esőcseppek a szomszéd bádogpárkányán, és egyszeriben feltápászkodott a napok óta a mellkasomon héderelő, láthatatlan óriás. Amikor a zápor csendes, áztató esővé szelídült, a környék pocsolyái még mindig finom langyosak voltak. Onnan tudom, hogy mindegyikbe beletrappoltam – mezítláb.

Csáki Alexandra








hirdetés