Nem a falak számítanak

Akt.:
Nem a falak számítanak
© Illusztráció: getty images
Mit is lehetne kívánni a most hajlékot kereső, tanuló ifjúságnak, a kollégium és albérlet között hezitáló hallgatóknak? Bár életük jelenlegi szakaszában ez számukra egy komoly feladat, ettől soha ne legyen nagyobb gondjuk, megoldandó problémájuk. Ha majd egyszer, úgy húsz-harminc év távlatából visszatekintenek, érteni fogják. Nyéki Zsolt írása.

Vitathatatlan: ez most egy olyan helyzet, hogy számolgatni kell a forintokat, álmok és reális lehetőségek között kell lavírozni, az idő pedig sürget. Ám attól örömtelibb terhet, mint készülni a hallgatói életre, keveset hoz a sors. Néhai Pais István, a kémiai tudományok (hallgatói tisztelettel és szeretettel övezett) professzorának szavai csengenek vissza a fülben, amit az előfelvételiseinek mondott: „Lesznek nyűgjeik tanulással, kollégiummal, de soha nem lesznek olyan boldogok, mint az egyetemi éveik alatt.” Igaza lett.

Ugyanakkor mély üzeneteket, szembesüléseket és megmérettetéseket hoz már ez az élethelyzet is. Megjelennek olyanok, akiknek családi hátterüknél fogva a pénz nem számít, drága autóval érkezve a legmagasabb komfortfokozatú szálláslehetőséget érik el – ám hamar kiderül, a pénz mennyiségével mennyire van egyenes arányban a lélek gazdagsága, képesek-e igazi, érdek nélkül elfogadott tagjaivá válni az újonnan formálódó közösségeknek. Mások szerényebb alapokra támaszkodhatnak, és amikor szállást keresnek, esetleg azzal is kalkulálnak, hogy az árát meg kell keresniük, munkát kell vállalniuk a tanulás mellett, így egészítve ki a szülői támogatást. Rövid időn belül jön az első nagy lecke és felismerés: egy egymásra utalt csapatban nem az anyagi, hanem az emberi értékek mentén foglalhatja el ki-ki a maga helyét.

Aki most kollégiumot vagy albérletet keres, társakat és barátokat talál. Olyanokat, akikkel együtt tanulhat és lazíthat, akikkel megoszthatja örömét és bánatát, ételét és italát – s nem utolsó sorban a diákévek minden pillanatát kiélvezve készítheti fel magát arra az időszakra, amikor önállóan kell megállnia a lábán. Olyanokat, akik a nyár végén alig várják, hogy egymás nyakába boruljanak, és elkezdjék a következő szemesztert, úgy érezve, hogy ennek a csapatnak és életnek soha nem lesz, nem lehet vége. Az ilyen közösségért, barátokért épp úgy meg kell dolgozni, mint a kollégiumi vagy albérleti díjért. Nyéki Zsolt

– Nyéki Zsolt –








hirdetés