Jegyzet: Nem terem meseautó a vetésben
Szomorú a helyzet, és nyomasztó a felelősség ott, ahol leginkább az önkormányzatra hárul a foglalkoztatás terhe. Ideális esetben az állam- s közigazgatás helyi szintjén egy-egy település hétköznapi életének szervezésére, elsősorban társadalmi rendjének, mechanizmusainak fenntartására kellene koncentrálni, nem pedig arra, hogyan jutnak mindennapi betevőhöz az ott élők. Márpedig ahol a keresőképes lakosság fele nem talál munkát, megélhetési lehetőséget a szigorúan gazdasági elvek mentén működő vállalkozásoknál, cégeknél, ott kizárólag közösségi mentőövekkel lehet megelőzni a nyomor elmélyülését. Azt a keserves leckét pedig nagyon megtanultuk, hogy szociális alapokon csupán átmeneti segítséget lehet nyújtani: olyat, amelyhez folyamatosan forrásokat kell elvonni valahonnan. Olyan segítséget, amely a kiszolgáltatottság egyéni és közösségi felelősségének megnevezését a politikai hatalomjáték tárgyává degradálja, s ezért a vágyott hatalmat elhozhatja, de megoldást nem.
Új fejezetet kellene már végre nyitni a leszakadt térségek, falvak helyzetének felmérésében, az ott élők sorsának elemzésében, és szembe nézni az előítéletektől mentes, de felelősséget sem elhárító okokkal. Szociológiát, társadalomtudományt tanuló egyetemi hallgatókat irányítanék ezekre a településekre, akik diplomamunkájukhoz „nagyszerű” terepet találnak itt adatokkal és jelenségekkel, okokkal és okozatokkal – de talán reményteli kiutat mutató következtetésekkel is. Szakadjunk el azoktól az óhajokban, tankönyvekben vagy épp politikai kortesbeszédekben megfogalmazott panelektől, hogy egy gyár, egy befektető egy csapásra megoldaná az összes gondot.
Ha ugyanis egy nagy mágus egy szép nagy gyárat varázsolna a legmodernebb technológiával (mert ettől rosszabbal ma már nem nagyon lehet labdába rúgni) a munkanélküliségtől leginkább sújtott térségeink közepébe, el sem indulnának a gépsorok. Szakértelem és szemlesütve kritizált munkavállalási hajlam nélkül a gépek sem működnek. Nem lehetnek hiú ábrándjaink, amikor a megyeszékhely ipari parkjába települő gyár is egészen Esztergomig volt kénytelen elmenni, ahogy profiljához illő szakmunkásokat keresett. A hátrányos helyzetű térségek olyan gyárakról is hiába álmodoznak, amelyekben meseautók gurulnak le a szalagsorokról. Sokkal inkább tudunk a vidéki létre alapokat rakni. Ha ma iskolapadba ülne mindenki, aki még írni, olvasni se nagyon tud, talán tíz év múlva lehetne építkezni valamire: földművelésre, növénytermesztésre, állattartásra. Hogy ennek nincs piaca? Attól félek, ha a holland, osztrák vagy kínai veti be a földet, ülteti el a gyümölcsfát, erre hamar rácáfolnak!
