A Törvényszék Szalókiné dr. Szőllőssi Anna vezette tanácsa által hozott jogerős ítélet indokolásában kimondta, hogy Nagy Miklós több alkalommal nem létező munkakörbe került átirányításra, és törvénysértő módon munkáltatója nem volt hajlandó az eredeti, főszerkesztői munkakörében foglalkoztatni. Ennek az eljárásának a munkáltató semmilyen jogszerű indokát nem adta, és a Nagy Miklós számára törvényesen járó végkielégítésnél jóval alacsonyabb összeget helyezett kilátásba arra az esetre, ha Nagy Miklós közös megegyezéssel távozik a főszerkesztői székből.
Még a munkaviszony fennállása alatt Nagy Miklós műsoraiba más műsorvezetők ültek be, ezzel is kifejezve azt, hogy semmilyen módon nem számítanak munkájára.
Az eljárt bíróságok megalapozottnak ítélték meg Nagy Miklósnak azt a rendkívüli felmondását, amelyben a vele kapcsolatos méltánytalan, törvénysértő munkajogi eljárást a főszerkesztői tisztségtől való megfosztást arra vezeti vissza, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város vezetésében a választások után politikai fordulat történt.
A jelentős összegű kártérítést megállapító ítélet jogerős, azzal szemben további fellebbezésnek helye nincs – tájékoztatta portálunkat - dr. Helmeczy László ügyvéd, Nagy Miklós jogi képviselője.